Liszt Ferenc-emlékkoncert Visken

2011. november 4., 09:00 , 564. szám

Már hagyománnyá válik, hogy a Viski Művelődési Házban Visk zenekedvelő közönsége időről időre összegyűl, hogy igényes zongorakoncertek részese legyen. Köszönjük ezt azoknak a tehetséges viski gyerekeknek – Bacsi Jánosnak és Czébely Beátának, a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémia, valamint Jőrös Andreának, a Debreceni Liszt Ferenc Egyetem tanulójának – akik hazajönnek és a művelődési házba invitálják a viskieket. Köszönhető ez Varga Sándornak, Visk jelenleg Magyarországon élő szülöttjének, aki „mecénásként” támogatja ezeket a tehetséges fiatalokat, és aki egy koncertzongora megvásárlásával megteremtette a feltételét ezeknek az előadásoknak.

Örülünk annak, hogy a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusa Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából – a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma finanszírozásával – viski vendégszereplésre hívta meg Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongoraművészeket 2011. október 29-ére. A meghívást Visk közössége köszönettel fogadta, és megtöltötte a szépen felújított „szála” épületét. Szajkó Károly polgármester, a KMKSZ Viski Alapszervezete elnökségi tagjának megnyitó szavai után Tóth István, a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának főkonzulja köszöntötte a viskieket. Kiemelte, hogy a Liszt-év kapcsán Liszt Ferenc zenéje felhangzik a világban, ott van a Kárpát-medencében, és most Viskre érkezett.

Ezt követően a zongoraművészek elsőként Liszt kortársának, Mosonyi Mihály Égő szerelem három színe, illetve az Ünnepi zene című darabját játszották el mély átéléssel. A játékkal mintegy ráhangolták a közönséget a Liszt Ferenc-darabokra. A második részben hangzott el Liszt Ferenc II. Magyar Rapszódiája, a Bölcsőtől a sírig, a Szerelmi álmok – átirat négy kézre, és befejezésként pedig a Himnusz és Szózat átirata. A művészek virtuóz játékát Técső, Huszt küldöttsége, Visk közönsége felállva, vastapssal köszönte meg.

Szajkó Károly megköszönve a nagyon szép, tartalmas estét, reményét fejezte ki, hogy ismételten találkozhatnak a művészekkel. Erre az is alkalmat adhat, hogy Várnagy Andrea művésznő záróbeszédében jelezte, hogy repertoárjukban gyermekeknek szánt darabok is vannak. Ezzel is visszavárják a kedves művészeket.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Bacskai József ungvári magyar főkonzul.

A hálás viskiek