Új falutáblák Bátfán és Pallón

2011. november 4., 09:00 , 564. szám

Díszes, a két falu történelmi címerét, ukrán és magyar nevét, valamint a települések első említésének dátumát tartalmazó falutáblákat avattak vasárnap az ungvári járási Bátfán és Pallón a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közreműködésével. A közigazgatásilag a Gálocsi Községi Tanácshoz tartozó két községbe érkező utazó ezentúl ezekről a táblákról értesülhet, hogy olyan magyar községekben jár, amelyek 1332 és 1427 óta bizonyítottan léteznek.

Az avatóünnepségre a két falu közös határán került sor, itt köszöntötte a Palló és Bátfa irányából érkező ünneplőket Bódi Tünde, a Bátfai és Timkó Gyula, a Pallói KMKSZ Alapszervezet elnöke. Az ünnepségen többek között jelen volt Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, Szallár Sándor, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének alelnöke, az Ungvári Járási Tanács KMKSZ-frakciójának vezetője, Medve Andrea, a KMKSZ Sislóci Alapszervezetének elnöke, valamint Molnár László, Gálocs, Bátfa és Palló polgármestere.

Kovács Miklós a két település táblájának avatóünnepségén annak fontosságát hangsúlyozta, hogy minden magyar falu neve ki legyen írva anyanyelvünkön. „Legalább jelképesen jeleznünk kell: él még itt a magyar, élni is akar, van még tartása és akarata, hogy a megmaradáshoz szükséges munkát elvégezze”– mondta az elnök, majd köszönetet mondott a magyarországi támogatónak, az ismeretlen magyar adófizetőknek, akik felkarolták és támogatják a KMKSZ falutáblaprogramját, és arra kérte a két határ menti falu lakóit, hogy becsüljék meg és szeressék az új, díszes, címeres táblákat.

Balogh Lívia köszönetet mondott Bódi Tündének és Timkó Gyulának munkájukért. Mint fogalmazott: „Ők voltak azok, akik csatlakoztak ahhoz a programhoz, amit a KMKSZ az elmúlt években folytatott. Most is ők szervezték meg a falutáblák felállítását. Mindennek pedig az az üzenete, hogy nemcsak a problémáink közösek, közös a jövőnk is, és közösek kell legyenek a jövőnkért tett erőfeszítéseink is…”

Molnár László polgármester köszönetet mondott a falutábláért a támogatást nyújtó magyar államnak. Beszélt a települések címereinek jelképeiről, amelyek a két település történelmét és az egykori lakóinak foglalkozását tükrözi. „Amelyik falunak múltja van, annak valószínűleg jövője is van. Aki erre jár, ezentúl tudni fogja, hogy itt többségében magyarok laknak, s az első írásos említés mikor történt a falvainkról. Mindenképpen fontosnak tartom a mai eseményt. Köszönöm a KMKSZ-nek, hogy elkészíttette a táblát és minden falubelinek, aki közös, társadalmi munkával részt vett ezen falutábla felállításában.”

dózsa