Hogy a hagyomány megmaradjon

Betlehemes találkozó Beregszászban

2011. december 9., 09:00 , 569. szám
A Nagymuzsalyi Középiskola betlehemesei

Tizenhetedik alkalommal rendezte meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vasárnap Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Betlehemes Találkozót.

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közönsége ezúttal tizenhárom csoport produkcióját tekinthette meg. A szakértőkből álló zsűri (Punykó Mária, az Irka című gyermeklap főszerkesztője, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökségének tagja, Hutterer Éva, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára és dr. Kész Margit néprajzkutató, főiskolai tanár) ezek közül választhatta ki azt a négy előadást, amelyek karácsony előtt a debreceni Nemzetközi Betlehemes Találkozón képviselhetik régiónkat.

A betlehemes találkozó az adventi várakozás időszakában egy pillanatnyi megálló a mindennapi rohanásban az egymásra való odafigyelés és az ünnepre való készülődés jegyében – fogalmazott köszöntőjében Punykó Mária. A zsűri tagja beszédében hagyományaink megőrzésének fontosságát hangsúlyozta napjainkban, amikor egyre több gyermeket íratnak szülei ukrán iskolába. Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy legalább a család igyekezzék megőrizni szokásainkat, hiszen a néphagyomány tart meg minket magyarnak – hangsúlyozta a szónok. Punykó Mária végezetül arra kérte a résztvevőket, hogy ne versenynek tekintsék a találkozót, hanem alkalomnak egy hagyomány felelevenítésére, találkozásnak, ahol nem a vetélkedés az elsődleges cél, hanem az együttlét, a játék öröme.

Ezután sorra színpadra léptek a találkozóra benevezett csoportok.

Tiszacsomát az eseményen három csapat is képviselte idén. A legfiatalabb iskolások csillagforgató játékot mutattak be, az idősebbek görög katolikus bábtáncoltató betlehemes játékkal készültek. Reskó-Papp Angéla, aki a községi művelődési ház csoportjait felkészítette a megmérettetésre, a betlehemes találkozó fontosságát hangsúlyozta hagyományaink megőrzése és a közösségformálás szempontjából. Előadta produkcióját a KMKSZ Tiszacsomai Alapszervezetének Rácz János vezette csoportja is. Az alapszervezet elnöke hangsúlyozta: fontosnak tartották a hagyományok megőrzése érdekében, hogy a helyi betlehemező csoportok közül minél több részt vehessen a megmérettetésen, s ezáltal is kedvet kapjanak a további munkához. Tiszacsomán egyébként nem forgatókönyv rögzíti a betlehemezés mikéntjét, hanem egymásnak adják tovább a nemzedékek a szokásokat, s a faluban mindjárt „megszólják” azokat, akik eltérnek a hagyományoktól – mondta el a találkozón Rácz János.

A mezőgecsei csoport ezúttal református betlehemes játékot mutatott be. A csoportot felkészítő Szatmári Viola Kopasz Gyula tiszteletessel együtt még 1993-ban gyűjtötte fel a helyi betlehemezés hagyományait, tudhattuk meg.

Szép példáját mutatták a generációk egymásra épülő munkájának a bátyúiak is. A betlehemezőket felkészítő Bagu Géza pedagógus elmondta, az általuk bemutatott játékot még édesapja, Bagu Balázs gyűjtötte fel a településen. Rámutatott, hogy a felkészülés során megmutatkozik, mennyire le tud tisztulni egy betlehemes előadás az évek során, szinte maguktól maradoznak el a felesleges sallangok, mígnem csak az eredeti játék marad a maga egyszerűségében úgy, ahogyan azt régen játszották.

Salánkról református betlehemes játékkal érkezett a Kalanics Éva által felkészített csoport, amely a kezdetektől egyike a KMKSZ által életre hívott találkozó állandó résztvevőinek. A csoport vezetője elmondta, azon igyekeznek, hogy a 21. század behatásai ne tegyék tönkre a betlehemezést. Például hangsúlyt fektetnek arra, hogy a betlehemben a szent családot jelképező bábuk csuhéból készüljenek, a csoport egyik tagja által viselt guba több mint száz éves, s nemegyszer a gyerekek csizmái is még öregapáik idejében készültek. Külön öröm, hogy a gyerekek nagyon szépen beszélik a salánki nyelvjárást, tette hozzá Kalanics Éva.

Nagymuzsalyban nem maradt fenn napjainkig élő hagyományként a betlehemezés, ezért az idős emberek emlékei alapján igyekeznek rekonstruálni a játék helyi jellegzetességeit, mondta el a Beregszász melletti település középiskolásainak pásztorjátékát betanító Jakab Erika.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is két csoporttal képviseltette magát a megmérettetésen Beregújfalu, ahol nemcsak az iskolások őrzik a betlehemezés hagyományát, hanem a felnőttek is. A csoportokat felkészítő Heé Roland, a Beregszászi Járási Tanács KMKSZ-frakciójának helyettes vezetője örömmel mesélte, hogy a gyerekek lelkesedése nem ismer határokat az előkészületek során, és ez a felnőttek számára is példamutató.

A tiszaásványi betlehemes csoport immár negyedik alkalommal vett részt a találkozón, tudtuk meg felkészítőjüktől, Simon Ibolyától. A gyerekek nagy lelkesedéssel vesznek részt a betlehemezésben, ami külön öröm akkor, amikor sajnos egyre többen íratják gyermekeiket ukrán iskolába – tette hozzá. Mint fogalmazott, sok szülő fontosnak tartja, hogy gyermekei ukránul tanuljanak. Ukránul tanulni valóban fontos, értett egyet velük Simon Ibolya, „de nem annyira, hogy feladjuk magyarságunkat”.

Sárosorosziból a Kökörcsin hagyományőrző csoport hozta el betlehemes játékát. Felkészítőjük, Mihók Erika az elődeink által ránk hagyott betlehemezés szokásának egyszerű szépségét, az eredeti hagyományok változtatások nélküli megőrzésének és továbbadásának fontosságát hangsúlyozta.

Mezőváriból bábtáncoltató betlehemes játékkal érkeztek a helyi iskolások. A mostani már a csoport harmadik szereplőgárdája, hiszen a községben még az 1990-es években láttak hozzá a hagyományok felújításához – mondta el felkészítőjük, Bíró Irma. Megtudhattuk tőle, hogy akkor, a kezdetekkor még éltek a faluban a régi pásztorok, akik maguk keresték fel az örömhírrel a falu lakóit, így őrizve, ápolva idős fejjel is e szép bábtáncoltatós játékot. Később ők adták át tudásukat a fiataloknak.

Végezetül fellépett a közönség és a résztvevők előtt a beregszászi színház Vidnyánszky Éva vezette muzsalyi ifjúsági csoportja, amely a betlehemezés szokásait feldolgozó dramatizált játékot mutatott be.

A találkozó minden résztvevője – a felkészítők, a csapattagok és a nézők – egyaránt nyert, hangsúlyozta a látottakat értékelve dr. Kész Margit, a zsűri elnöke. Mint fogalmazott, számára, aki immár évek óta nyomon követi a rendezvényt, a betlehemezők előadásaival kezdődik az ünnepre való felkészülés, s nem a médiában megjelenő reklámokkal, talmi csillogással. Itt megérezhetünk valamit abból, miként kovácsolták egykor közösséggé a hagyományok őseinket, miként örökítették tovább generációról generációra ezt a tudást szájhagyomány útján – tette hozzá. Elkerülhetetlen, hogy napjainkban nagyon sok hagyomány eltűnik, a betlehemezés azonban reneszánszát éli – jelezte Kész Margit. Véleménye szerint a hagyomány feladata, hogy élni segítse az embereket, s reményének adott hangot, hogy a betlehemezés szép szokása még sokáig betöltheti e szerepét.

Az ünnepélyes eredményhirdetés során kiderült, hogy a zsűri döntése alapján a tiszacsomai művelődési ház betlehemes csoportja, a sárosoroszi betlehemezők, a beregújfalui felnőtt betlehemes csoport, valamint a salánki csoport képviselheti idén Kárpátalját a debreceni Nemzetközi Betlehemes Találkozón.

hk