Kárpát-medencei Lelkészi Labdarúgótorna a Zinedine Sportközpontban

2012. április 20., 10:00 , 588. szám
Felsorakoztak a csapatok

Immár több mint egy évtizedes múltra visszatekintő sportesemény az anyaországból indult Kárpát-medencei Lelkészi Labdarúgótorna, melyen református egyházmegyék lelkészeiből verbuválódott csapatok mérkőznek meg egymással. A torna az elszakított területeken működő református egyháztestek egymáshoz tartozását is szimbolizálja. Évente kétszer kerül megrendezésre a torna. Minden alkalommal más egyházmegye vállalja magára a rendezvény megszervezését. Ebben az évben az elsőt a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) szervezte meg az Ungi Egyházmegye területén április 13-án, az Ungvár elővárosának számító Baranya (Баранинцi) rendkívül színvonalas Zinedine Sportközpontjában.

A sportközpont fedett labdarúgópályáján felsorakozott csapatokat Balogh Attila, a KRE Ungi Egyházmegyéjének esperese köszöntötte. A torna megszervezése idén az erdélyi bihari egyházmegye feladata lett volna. Az erdélyiek azonban nem sokkal a rendezvény kezdete előtt visszamondták a szervezést, melyet így a KRE vállalt magára. Ez alkalommal öt csapat jelezte részvételét: ebből kettőt a Kárpátaljai Református Egyházkerület, egyet-egyet pedig a debreceni, nyírségi és szatmári egyházmegyék állítottak ki.

Az eseményen jelen volt Mihajlo Fedinec, az Ungvári Járási Tanács elnöke is, aki rangos eseményként értékelte a tornát. Bátori József, az Ungi Egyházmegye főgondnoka reményét fejezte ki, hogy a mérkőzések testvéri szeretettel telt légkörben zajlanak majd. Ehhez csatlakozott Héder János, a KRE főjegyzője is, aki utalt arra, hogy a csapatban zajló tevékenység nem idegen a jelenlévőktől, hiszen a lelkészi feladatok végzése sem magányosan zajló szolgálat, hanem csapatmunka. Kiemelte: „Mi mindnyájan egy csapatban focizunk! És van egy csodálatos edzőnk: az Úr Jézus Krisztus.”

Majd körmérkőzések keretében minden csapat összemérte egymással erejét. A nagy hajtást követelő, jelentős energiát felemésztő játékok után gyorsan fogyott az ásványvizes palackok tartalma. Miután a mérkőzések véget értek, az ünnepélyes eredményhirdetésre a Ráti Sion Missziós Központban került sor, ahol gazdagon megterített asztalok vártak mindenkit. Miután mindenki elfoglalta helyét, a szervezők oklevéllel köszönték meg Fábián István és Csucska Csaba játékvezetők munkáját. A torna legjobb kapusának a szatmári csapat színeiben játszó, egyetlen gólt sem kapott Lőrinc Ernő bizonyult, kinek teljesítményét különdíjjal ismerték el. A torna gólkirálya címet – és így a szervezők másik különdíját – a nyírségi csapat játékosa, Koós Ádám érdemelte ki.

Ezt követően került csak sor az ünnepélyes eredményhirdetésre, melynek során – a Kárpát-medencei Lelkészi Labdarúgótorna történetében először – Kárpátalja nyerte el az első helyet, melyet az „A” jelű, Balogh Attila esperes csapatkapitánysága alatt játszó csapat vívott ki. Teljesítményüket kupával jutalmazták. Második helyezett a szatmári egyházmegye csapata lett, mely eddig már tizenegy bajnokságon keresztül bizonyult legyőzhetetlennek. A harmadik helyen a debreceni egyházmegye csapata végzett.

A díjátadást követően sor került a finom vacsorára: ha valakinek esetleg volt is negatív hangulata az elért helyezések miatt, az a finom ízek következtében most elpárolgott. Elénekelték az „Ó seregeknek Istene…” kezdetű református éneket, valamint a magyar és a székely himnuszt is.

A következő labdarúgótornára ez év szeptemberében az erdélyi bihari egyházmegyében kerül sor, melyre a kárpátaljai lelkészek már a tornát követő héten megkezdték a felkészülést.

F.Zs.