Nekrológ

2012. május 18., 10:00 , 592. szám

A közelmúltban hunyt el Szilágyi Ferenc, a KMKSZ Bakosi Alapszervezetének egykori alapítója, a bakosi közélet aktív tagja. Ez a tragikus esemény mélyen megrendítette az alapszervezet tagságát és elnökségét. Feri bácsi annak idején megjárta a frontot, megsebesült, fogságba esett, de az Isten hazasegítette. Odaadó, lelkiismeretes ember volt. A vadásztársaságban, amelynek tagja volt, szintén tisztelték és becsülték. Ő kezdeményezte Bakosban a római katolikus templom felépítését, és maga is tevékenyen részt vett benne. Feri bácsi volt az, aki kezdeményezte a magyar hétvégi iskola létrehozását a katolikus és református egyházak bázisán. Életével és tetteivel példát mutatott a felnövekvő generációknak, mindig bölcs tanácsokkal látta el a fiatalokat. Tisztelték a munkahelyén, a családjában, és megbecsülte a falu közössége is. Szilágyi Feri bácsi fájó hiányát sokáig fogjuk érezni.

Emlékét örökre megőrizzük.

A KMKSZ Bakosi Alapszervezetének elnöksége