XV. Abacus Matematikatábor

2012. augusztus 3., 10:00 , 603. szám

Július 30. és augusztus 4. között a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében, a Bethlen Gábor Alap, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány, s a Dorcas Jótékonysági Alapítvány támogatásával ismét megrendezésre került az Abacus Matematikatábor, melynek idén is a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, illetve a Kölcsey Ferenc Szakkollégium adott otthont. A tábor megnyitóján dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke köszöntötte a fiatal matematikusokat.

Az első napon szintfelmérő feladatsort kellett megoldaniuk a résztvevőknek, melynek eredménye alapján kerültek be a különböző csoportokba. A nap ismerkedési esttel zárult, melyen többek között a Londonban most is zajló XXX. Nyári Olimpiai Játékokra vonatkozó változatos feladatokkal mérték össze tudásukat a csapatok.

Az idei táborról Kulin Juditot, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárát, a tábor vezetőjét kérdeztem.

– Ebben az évben 42 gyerek érkezett hozzánk Aknaszlatina, Bátyú, Beregsom, Beregszász, Kisgejőc, Nagydobrony, Nagygejőc, Tiszakeresztúr, Ungvár és Visk településekről. Többségük a KMPSZ által szervezett matematikai vetélkedőkön elért helyezéséért kapott meghívást hozzánk, s nincs köztük olyan, akivel ne találkozhattunk volna már valamelyik versenyen.

Tíz előadó délelőttönként kétszer másfél órában foglalkozik a gyerekekkel. A témák összeválogatásakor egyrészt azokra a jellemző feladattípusokra próbáltunk összepontosítani, amelyekkel az iskolai, járási és megyei matematikaversenyeken is találkozhatnak. Ezenkívül olyan témákkal is megismerkedhetnek a táborozók, amelyeket a magyarországi és az itthoni tanterv alapján nem azonos korosztályban tanulnak. Ez azért volt fontos, mert tehetséges gyermekeink magyarországi versenyeken is megmérettetik magukat.

A délutáni órákra kiselőadásokat szerveztünk a gyerekek számára. Ezekkel az idei év aktuális eseményeit próbáltuk közelebb hozni a gyerekekhez, így az első napon például az olimpia történetével ismerkedhettek meg, szerdán pedig Popovics Pál, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnöke tartott előadást Százéves a cserkészmozgalom címmel. Csütörtökön városi akadályverseny volt Nagyszőlősön. Meghatározott útvonalon kellett a csoportoknak felkeresniük a város nevezetességeit, ahol pluszfeladatokat is kaptak annak történelmére, az épületek sajátosságaira összpontosítva.

Magát a tábort több szempontból is hasznosnak tartom. Jelentős közösségformáló szerepe van, hisz az itt kötött barátságok a táborral nem érnek véget. Nem is beszélve arról, hogy azok, akik rendszeres résztvevői voltak az Abacusnak, szinte mind matematika, vagy legalábbis valamilyen reál szakirányon tanultak tovább.

– Az idei már a nyolcadik alkalom, hogy itt vagyok – mesélte Nagy Flóra Boglárka, a Budapesti Corvinus Egyetem leendő gazdaságinformatikus hallgatója. Az első hét alkalomal még diákként vettem részt a táborban, idén pedig már nevelőként jöttem vissza. Úgy gondolom, hogy az Abacus több szempontból is hasznos tábor: megismételhetjük azokat a dolgokat, amiket az iskolában tanultunk, s ez a nyári hónapokban, ilyen közel az iskolakezdéshez különösen fontos; megtanulhatunk olyan dolgokat is, amikkel nem biztos, hogy az iskolai tananyagban találkoznánk, s ez még inkább szélesíti, bővíti tudásunkat; közben részesei vagyunk egy remek társaságnak. Délutánonként pedig úgy lazíthatunk a foglalkozások után, hogy az az idő sem megy kárba, hisz a szervezők arról is gondoskodtak, hogy a gyerekek szabadidejüket is konstruktívan tölthessék el. Fakultatív foglalkozásként így például különböző tábla-, kártya- és számítógépes játékokra és ezek versenyére is sor kerül.

Espán Margaréta