Schmitt-adomány

2013. február 15., 02:00 , 631. szám

Schmitt Pálnak, Magyarország volt köztársasági elnökének a Verecke Alapítvány segítségével, a KMKSZ közreműködésével történő adományosztása újabb kárpátaljai magyar intézmények és szervezetek fejlesztését tette lehetővé: ezúttal az Ungvári, Munkácsi és Nagyszőlősi járásokban.

Csapon a római katolikus egyházközség részesült az adományból. Snep Román római katolikus plébános lapunk érdeklődésére elmondta: „Schmitt Pál nagylelkű adományát a plébániaépület felújítására fordítottuk: többek között ajtót és ablakot vásároltunk belőle.”

Fornoson a település általános iskoláját támogatta Schmitt Pál. „A kapott összegből változatos, a tanulók testnevelését elősegítő sportfelszerelést vásároltunk – mondta el Darcsi Zoltán, a Fornosi Általános Iskola igazgatója. – Teniszasztal, kosárlabdapalánk, labdák, egy légpuska, valamint egy fényképezőgép képezi a vásárlás tárgyát, melyet tanintézményünk nevében ez úton köszönök meg Schmitt Pálnak.”

Izsnyétén is az általános iskola kapta az elnöki adományt, melyet Gulácsy Géza, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke és Orosz Szilvia, a KMKSZ Izsnyétei Alapszervezetének elnöke adott át Gajdos Valentinának, a tanintézmény vezetőjének. A kapott összegből négy tanteremhez vásároltak ajtót.

Kisgejőcön a helyi református egyházközséget támogatta Schmitt Pál. Nagy István helyi református lelkipásztor lapunknak elmondta: „A kapott támogatás legnagyobb részét a gyülekezeti ház felújítására fordítottuk: hőszigetelést és csempézést végeztünk, hamarosan a villanybevezetéssel is elkészülünk. Az adomány fennmaradt részéből a templomi padokra vásároltunk szivacsot.”

Császlócon Schmitt Pál adományából a kultúrház részesült. Az összeget Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke adta át Roják Máriának, Császlóc polgármesterének. Az összegből a kultúrház számára új ajtót és ablakot vásároltak.

Nagyszőlősön a Perényi Zsigmond Középiskolának jutott jelentősebb összeg, melyből egy matematikai szaktanteremhez vásároltak szemléltető eszközcsomagot.

Tiszakeresztúrban a település általános iskolája kapta az adományt. „A támogatást egy, a higiéniai elvárásoknak minden tekintetben megfelelő belső WC kialakítására fordítottuk, ami főként az alsó osztályos tanulóink számára fontos nagyon” – tájékoztatott Dobsa Aranka iskolaigazgató.

Aklihegyen a község általános iskolája részesült a Schmitt-adományból. Ezt egy számítástechnikai szaktanteremnek szánt helyiség felújítására fordították: kifestették azt, bevezették a villanyáramot, és ajtót vásároltak – tudtuk meg Béres István iskolaigazgatótól.

F.Zs.