Már az egész világon ismerték őket, mire Munkácson is színpadra léptek

Interjú Jávori (Jakubovics) Ferenccel

2013. március 8., 02:00 , 634. szám

Nagysikerű koncertet adott február 28-án a Kárpátaljai Megyei Filharmónia épületében a Budapest Klezmer Band (BKB), bemutatva azt a tradicionális zsidó zenét, amely egykor vidékünkön is virágzott, de mára teljesen eltűnt. Mi a zenekar alapítójával és vezetőjével, a Munkácson született Jávori (Jakubovics) Ferenccel beszélgettünk, akinek munkácsi gyűjtésein alapuló zenei átiratait játssza ma nagyobbrészt a zenekar. Jávori Ferencnek és a Budapest Klezmer Bandnek több kontinensre kiterjedő nemzetközi sikereiről már sokat hallhattak olvasóink, mi a művész urat elsősorban szülőváro­sához és vidékünkhöz fűződő kapcsolatáról kérdeztük.

– Ön Munkácson született, tehát minden ott kezdődött…

– Tényleg Munkácson kezdődött minden. Mindig összeszorul a szívem, ha itt vagyok. Érdekes, hogy ennek ellenére a zenekarral csak két évvel ezelőtt sikerült eljutni Munkácsra, ahol akkor színpadra is léptünk. Addig a Budapest Klezmer Banddel már bejártuk az egész világot, csak ott nem adtunk koncertet, ahonnan származik az általunk játszott zene.

Meglepetés volt a számomra, hogy Munkácson az emberek pontosan tudták, hogy mit csinálok és milyen szintre jutottam, hatalmas ovációval fogadtak a „domkultúrában”, ahol gyerekkoromban gyakran felléptem. Elmondhatatlan élmény volt ez a számomra, még az épület és a színpad szaga, illata is ismerős volt.

1976-ban települtem át szüleimmel együtt Magyarországra, harmincéves voltam akkor. De az én életemben mindig meghatározó volt az, hogy itt születtem, és belém ívódtak azok a gyerekkori élmények, és az a fantasztikus légkör, amiben felnőttem. Olyan családban nőttem fel, ahol a szeretet és az összetartás egy nagyon fontos tényező volt. Ezt most érzékelem igazán, amikor már 37 éve nem élek Munkácson, és a rokonságom, a barátaim, meg a családtagjaim is szanaszét vannak a világban. Szerencsére a technika fejlődésének köszönhetően ez már nem jelent akkora gondot, ha az ember akar valakit látni, akkor a Skype-ot bekapcsolja, vagy felül a repülőgépre, és elmegy Izraelbe vagy Amerikába. A gyerekkoromban kialakult kapcsolatok egy része máig megmaradt, de már egyetlen hozzátartozóm, közeli barátom sem él Munkácson.

– Kinek köszönheti, hogy megismerte a klezmer zenét?

– Klasszikus zenét tanultam, de mindig érdekelt a zsidó hangszeres népzene, vagyis a klezmer. Tizenhat éves koromtól tanultam és gyűjtöttem a klezmer dallamokat, elsősorban egy a hatvanas években és a hetvenes évek elején Munkácson játszó híres cigányprímás, Galambosi Gyula volt az, akinek sokat köszönhetek. Mint gyerek, majd mint felnőtt nagyon szoros kapcsolatba kerültem vele, ő nagyon sok olyan dallamot játszott nekem, ami Magyarországra történő áttelepülésemkor már mind ott volt a tarsolyomban. Mindig tudtam, hogy valamikor erre nekem még szükségem lesz. Sajnos az én gyermekkoromban már Munkácson nem voltak zsidó zenészek, és ez a zene akkorra már teljesen feledésbe merült. Viszont Galambosi Gyulának az édesapja meg a nagyapja még az első világháború előtt nagyon sok zsidó zenét játszott, igazi klezmereket, ennek a cigány zenészcsaládnak köszönhetően sikerült ezt a zenei kultúrát részben átmentenem, és ma már elmondhatom, hogy tovább is vittem ezt a kincset. 1990-ben, a rendszerváltást követően megalakítottam a Budapest Klezmer Bandet, és akkor a munkácsi gyűjtéseimet használtam fel. Az azóta eltelt húsz év egy fantasztikus sikertörténet, hisz azt mondhatom, hogy Európát és Amerikát bejárva nagy hírnevet szerzett a zenekar, és méltóan képviselte a magyar kultúrát mindenhol. Mert mára a klezmer a magyar kultúra szerves részévé vált.

– Kárpátalján volt zenekara?

– A Drohobicsi Zeneművészeti Főiskolán hegedű szakon tanultam, majd a diploma megszerzése után Nagyszőlősön lettem hegedűtanár, ahol alapítottam egy Eridán nevű popzenekart. A hetvenes években ez a műfaj nagyon divatos volt. Akkor a zenekarunknak nagy sikere volt. Sőt annyira nagy sikere, hogy az Алло, мы ищем таланты! című országos tehetségkutató verseny döntőjébe is bekerültünk, ahol ugyancsak nagy sikert értünk el, sokan megismertek minket. De Nagyszőlősön volt egy párttitkár, aki valami rosszat sejtett, ezért betiltotta ennek a zenekarnak a működését. Ez egy hosszú, szomorú történet. Ma már csak ketten élnek Kárpátalján az egykori tagok közül.

– Harmincévesen, családjával miért települt át Magyarországra? Az Eridán betiltása miatt?

– Nagyon egyszerű az oka. A húgom férjhez ment Magyarországra, emiatt a szüleim áttelepültek, és mentem velük én is. Ennyire egyszerű az ok. De ha akkor nem települnek ki a szüleim, akkor sem biztos, hogy itt maradtam volna. Lehet, hogy szerénytelen vagyok, de éreztem magamban tehetséget, amit itt nem tudtam volna megfelelően kibontakoztatni és kamatoztatni. Amikor Chagallt megkérdezték, hogy miért vándorolt ki Oroszországból a húszas években, hisz ott egy nagyon jó állása volt, azt válaszolta: „Ha ott maradtam volna, ma nem lennék Chagall.”

– Tehát, ha Jávori Ferenc Kárpátalján maradt volna, akkor ma nem lenne Jávori Ferenc?

– Igen. Biztos vagyok abban, hogy ezt a zenét itt nem tudták volna úgy elfogadni, mint Magyarországon. E tekintetben hálás vagyok a sorsnak, hogy Magyarországon olyan fantasztikus zenészekkel, igazgatókkal, rendezőkkel találkozhattam, akiknek sokat köszönhetek.

– Szokott-e Munkácsra hazalátogatni?

– Többször voltam. Mint említettem, tavalyelőtt volt az első munkácsi koncertünk, azt megelőzően, hét éve egy amerikai rendező Ember Munkácsról címmel készített rólam egy dokumentumfilmet. Akkor Munkácson voltunk egy hétig, és az összes olyan helyre elmentünk, ami fontos a számomra, a házba, ahol születtem, az iskolába, ahová jártam, forgattak itt, Ungváron a „konziban”, aztán Nagyszőlősön, ahol tanítottam. Ebből végül egy egyórás film készült, ami Kanadában díjat is nyert, ahová a díjátadásra meg voltam hívva.

– A mai Munkácsról mi a véleménye?

– A régi Munkácsból nem maradt semmi, de ez a mai város is nagyon barátságos és emberi, nagyon jól érzem magam itthon.

Tudja, ez a város nagyon sokszínű és lüktető volt, amikor én ott éltem. Egy olyan házban laktunk, ahol élt orosz, ukrán, cseh, magyar és sváb család is, és mi, gyerekek jó barátságban, egymást elfogadva nőttünk fel, ami teljesen természetes dolog volt, sajnos, ez a sokszínűség eltűnt, úgy látom. Pedig akkor gazdag egy paletta, ha sok szín van rajta. A klezmer zene is ilyen, egyrészt zsidó hangszeres népzene, másrészt a népek közötti kapcsolatnak a tükre. Attól olyan sokszínű ez a zene, mert sok népnek a zenéje benne van. A különböző népek között élő zsidó közösségek zenéjére jelentősen hatott az oroszok, ukránok, lengyelek, moldávok és magyarok népzenéje. Emiatt ilyen színes és érdekes ez a zene, és emiatt tudják olyan könnyen befogadni minden országban.

– Más műfajokban is kipróbálta magát, írt musicalt, balettzenét…

– Hat éve megy egy olyan musical az Operettszínházban, amit én írtam, a Menyasszonytánc, közeledik a kétszázadik előadás. Nagyon sok színpadi művet írtam, balett-, klasszikus és klezmer zenét, illetve egy francia filmhez is írtam zenét, és talán új műfajokat is létrehoztam, hisz korábban nem volt klezmerbalett vagy klezmermusical a világon. Hál’ Istennek, megtalál sok megtisztelő feladat – így jól érzem magam a bőrömben!

Badó Zsolt

A zenekart alapító Jávori Ferenc 1976-ban települt át Kárpátaljáról Magyarországra, ahol 17 éven át az Operettszínház zenekarának volt tagja. A világhírű Budapest Klezmer Bandet 1990-ben alapította. Mára a Budapest Klezmer Band Európában és Amerikában egyaránt ismert és közkedvelt. A nagysikerű koncertjeik mellett felléptek a budapesti Madách Színház, Kerényi Imre által rendezett Hegedűs a háztetőn című musicaljében, a Győri Balett és a Budapest Klezmer Band közös, Purim, avagy a sorsvetés című produkciójában szintén élőben adják elő Jávori Ferenc szerzeményét. Ezzel a produkcióval Hollandiában, New Yorkban, New Jersey-ben és Németországban, Londonban, Szlovákiában, Finnországban, Dániában, Svédországban, Olaszországban turnézott a két együttes, mindenhol óriási sikerrel. A Budapest Klezmer Band megkísérelte a klezmer és a klasszikus zene ötvözetét is. A kölcsönös, egymás zenéje iránti érdeklődésben, a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenymestere, Rolla János felkérte a Budapest Klezmer Band alapítóját, hogy egy olyan művet komponáljon, amelyben a két együttes együtt játszhat. Ez a „Klezmer Szvit”. 2000 januárjában a Magyar Tudományos Akadémia Pro Kultúra Alapítványának kuratóriuma Kodály Zoltán Közművelődési Díjat adományozott a Budapest Klezmer Bandnek a jiddis zenei hagyományok ápolásáért és terjesztéséért; emellett az együttes 2003 augusztusában Artisjus-díjat, 2004-ben eMerton-díjat kapott. Az együttes vezetője, zeneszerzője, hangszerelője, zongoristája és énekese 2003. augusztus 20-án megkapta a Magyar Köztársaság lovagkeresztje kitüntetést, 2008-ban a Magyar Zsidó Kultúráért Díjat, 2009-ben pedig a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjjal is gazdagodott.