Hálátlan régiósok

Gajdos interpellációjának története

2013. július 12., 02:00 , 652. szám

Miután tavaly döntés született a második idegen nyelv oktatásának bevezetéséről az általános iskola ötödik osztályától kezdve, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), azaz a helyi magyarság szakmai és politikai érdekvédelmi szervezetei mindjárt átlátták az intézkedés káros következményeit a magyar tannyelvű iskolák diákjai számára. Az új tantárgy egyrészt további megterhelést jelent a tanulóknak, másrészt az oktatásához szükséges óraszámot sok iskolában a magyar nyelv tanításának rovására teremtik elő, miközben a rendkívül alacsony óraszám miatt a diákok valójában nem tesznek szert értékelhető tudásra a második idegen nyelvből. Ráadásul a magyar iskolákban ez a bizonyos „második” idegen nyelv valójában már a negyedik oktatott nyelv az anyanyelv, azaz a magyar, az ukrán és az „első” idegen nyelv mellett.

A KMPSZ és a KMKSZ áthidaló javaslatként azzal az elképzeléssel állt elő, hogy az oktatási minisztérium engedélyezze a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolák számára a magyar idegen nyelvként való tanítását, miáltal több idő jutna az anyanyelv elsajátítására iskoláinkban. Ezt a lépést amúgy az is indokolta volna, hogy az elmúlt években egyre csökkent a magyar nyelv oktatására fordítható órák száma az iskolában.

Miután a kérdés az utóbbi hónapokban a kárpátaljai magyar közbeszéd egyik központi témájává vált, bizonyára Gajdos István, a Régiók Pártja (PR) parlamenti képviselője, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke is úgy érezhette, hogy meg kell szólalnia ebben az ügyben. A Kárpáti Igaz Szó (KISzó) beszámolója szerint a honatya ezért még június elején levélben javasolta Dmitro Tabacsnik oktatási miniszternek, hogy „A magyar tannyelvű iskolákban a második idegen nyelvre szánt órákat az ukrán nyelv oktatására fordítsák a következő tanévben”.

Minap a Legfelsőbb Tanácsban, a kormányhoz intézett kérdések órájában is felvetette a témát a képviselő. „Kárpátalja magyarjai kérik az ukrán nyelv tanításának javítását a második idegen nyelvre szánt egy óra rovására a régió iskoláiban, ahol az oktatás magyar nyelven folyik” – idézi a parlamentben történtekről beszámoló glavcom.ua portál Gajdost.

Az UMDSZ elnöke talán arra számított, hogy ha nem a magyar, hanem az ukrán nyelv tanítására kéri átirányítani a második idegen nyelv oktatására szánt időt, azzal meglágyítja az illetékesek szívét, ám csalódnia kellett. A glavcom.ua szerint Tabacsnik válaszában „negatívan” reagált a javaslatra, feleslegesnek tartva az ukrán nyelv oktatásának javítását a magyarok körében.

„Az ön javaslata helytelen. A soknyelvűséggel minden művelt ember nyer. Minden iskolát ellátunk magyar nyelvű tankönyvekkel. Diszkrimináció lenne szegényebbé tenni a gyerekeket azáltal, hogy elvesszük tőlük a második idegen nyelv oktatására szánt órát az ukrán javára. A minisztérium álláspontja, hogy minden iskolának teljesítenie kell az állami előírásokat” – tette hozzá Tabacsnik.

A meglehetősen kurta, kicsit lekezelő, kicsit cinikus és félreérthetetlenül elutasító miniszteri válasz kijózanító lehet mindenki számára, aki még mindig azt hiszi, hogy Gajdos István sikeresen képviselheti a kárpátaljai magyarságot a parlamentben. Az UMDSZ elnöke hiába kampányolt tavaly annak érdekében, hogy a Beregszász központú választókerületben a PR nyerje a parlamenti választásokat. Bebizonyosodott, hogy a hatalompártnak se Gajdos politikai tekintélye, se a kárpátaljai magyarok nem számítanak.

Talán mondanunk sem kell, hogy a KISzó „elfelejtett” beszámolni a parlamenti leégésről.

zzz