„Szép magyar tánc”

Kárpátalján vendégszerepelt a Magyar Állami Népi Együttes

2013. július 12., 02:00 , 652. szám

Ungváron és Beregszászban is telt ház előtt mutatta be Szép magyar tánc című előadását a Magyar Állami Népi Együttes, amely a különleges élmény mellett talán magyarságában is megerősítette a döntően kárpátaljai magyarokból álló közönséget. A világhírű együttes kárpátaljai vendégszereplése Magyarország Külügyminisztériumának támogatásával jöhetett létre Magyarország Ungvári Főkonzulátusának és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek a szervezésében.

Ungváron, július 5-én a Kárpátaljai Megyei Filharmónia épületében a termet zsúfolásig megtöltő közönséget a szervezők nevében Balogh Dénes ungvári magyar konzul köszöntötte, aki elmondta: „Örömömre szolgál, hogy az 1951-ben alapított Magyar Állami Népi Együttes, melynek hivatása és feladata a magyar nyelvterület néptáncainak és népzenéjének mint nemzeti értékeknek a gyűjtése és életben tartása, a mai napon teltház előtt léphet fel. […] Bízom benne, hogy mindenkinek felejthetetlen élményt fog nyújtani a mai előadás, és a művészeti értékek befogadásán túl a kárpátaljai magyarok önérzetét, önbecsülését is erősíti, hiszen meggyőződhetnek róla, hogy Magyarország méltó módon ápolja ezeréves kultúráját, melynek egyik szeletét a most fellépő előadók komoly szakmai tudás birtokában kiváló színvonalon mutatják be önöknek.”

A színpompás, pörgős előadás során a teljes Kárpát-medence magyar táncaiból láthatott egy válogatást a közönség. Rábaközi táncokkal indult a műsor, majd Somogyból nagyon régies, bottal, üveggel járt táncot mutattak be, illetve kalocsai táncot színpompás népviseletben. Ezt követően felvidéki, gömöri és bodrogközi táncok következtek, illetve két román táncot is bemutatott az együttes azt demonstrálva, hogy a velünk élő népek kultúrája és a magyar kultúra mennyire hatott egymásra. Az előadás során minden táncot az adott tájegységre jellemző népviseletben mutattak be a táncosok, amit önmagában is esztétikai élmény volt látni. Az előadást színesítette Hetényi Milán furulyajátéka és éneke. A szünet utáni részben a nagyon sokszínű és gazdag tánckultúrával rendelkező Erdély magyar táncaiból kaphattunk ízelítőt, láthattunk táncokat a Mezőségből, Kalotaszegről, Székelyföldről. Igazi zenei élmény volt Radics Ferenc prímás és zenekarának játéka, akik a táncok kísérete mellett virtuóz zenekari számokat is előadtak, ahol az autentikus népzene mellett a népies műzene vagy cigányzene legszebb darabjai is megszólaltak, akárcsak Brahms:V. Magyar tánca, bizonyítva, hogy ez a kultúra igazán nagy zeneszerzőket is megihletett. Az előadás gömöri botolóval, nagyecsedi verbunkkal és fergeteges szatmári csárdással zárult. A közönség állva tapsolt, a szervezők pedig hatalmas virágkosarakkal köszönték meg a magas színvonalú előadást.

Az ungvári előadás végén Mihályi Gábor, az együttes művészeti vezetője tudósítónknak elmondta: „Számunkra is lelki töltekezés ez a kárpátaljai vendégszereplés. Mi azért jövünk, hogy hozzunk, de vigyünk is lelkünkben valamit. Azt kell mondjam, hogy nem csalódtam a kárpátaljai közönségben, hisz egy évvel ezelőtt már jártunk itt és ugyanez a melegszívű, értő fogadtatás várt bennünket.

A Magyar Állami Népi Együttesben 18 pár táncos van és 12-13 zenész, de ide most egy kisebb csapattal jöttünk, az együttes másik része ugyanis az Amerikai Egyesült Államokban, Washingtonban van, ahol egy nagy nemzetközi folklórfesztiválon vesznek részt, amelynek Magyarország a díszvendége, ők ott reprezentálják hazánkat és az együttest. Ott van a zenekar másik része a kárpátaljai származású prímás, Pál István „Szalonna” vezetésével.

Én nagyon szeretem Kárpátalját, nagyon jó volt ide megint eljönni. Kis nosztalgiával is érkeztem, hisz Vidnyánszky Attila kiváló művésztársam pályája innen indult. Ő egy nagyon ikonikus és erős színházat hozott létre. Ha egy kicsit meg tudjuk az itt élő magyarokat erősíteni magyarságukban és kultúrájukban, akkor már elértük a célunkat, és az ő visszajelzéseik, tapsaik, örömük, az a vállveregetés, kézszorítás, amiben nekem és a táncosoknak részünk van, ugyanúgy megerősítenek minket abban, hogy ezt a missziót, amit mi csinálunk, folytatnunk kell.”

Másnap a Beregszászi Művelődési Házban lépett fel az együttes, ahol ugyancsak zsúfolásig megtelt a nézőtér. Itt a közönséget dr. Jámbor Éva konzul köszöntötte. Az előadásnak az ungvárihoz hasonló nagy sikere volt, a nézők többször is visszatapsolták az együttest. A KMKSZ virágkosarát Kovács Miklós elnök adta át.

A koncertet követően a táncosok közül Tolvaj Róbert tudósítónk kérdésére elmondta: „Ahhoz, hogy valaki a Magyar Állami Népi Együttesbe bekerüljön, felvételiznie kell. Természetesen itt mindenkinek van korábbról amatőr táncos múltja, én például Miskolcon táncoltam korábban amatőr együttesben. A tánckar tagjai mindennap próbálnak, délelőtt kilenctől kettőig, felkészülési időszakban délután ötig, emellett vannak még az előadások és a turnék. A sok gyakorlás mellett archív filmfelvételeken eredeti adatközlőktől igyekszünk ellesni pontosan a mozdulatokat.

Nagyon jól esett az itteni közönség reakciója, ritka az ilyen közönség, akik így állva tapsolnak.”

A táncos lányok közül Jávor Katalin nyilatkozott: „Minden táncot az adott tájegységre jellemző népviseletben adtunk elő, ennek megfelelően az előadás alatt hatszor, kilencszer öltözött át mindenki, attól függően, hogy fiú vagy lány. A rajtunk látható ruhák közül sok eredeti viselet, amit az együttes megvásárolt, illetve az eredetiek mintájára készültek. Erre mi az együttesben nagyon odafigyelünk, és a táncok mellett a népviseleteket is igyekszünk bemutatni a színpadon.”

A kiváló négytagú zenekar prímásától, Radics Ferenctől megtudtuk, hogy ő 2001-től tagja az együttes zenekarának, a rangidős a brácsán játszó Váradi Zoltán, aki 1992-ben csatlakozott. Radics Ferenc Bécsben végzett konzervatóriumot klasszikus zenei tanszakon, előtte a Rajkó zenekar tagja volt, majd a Budapest együttesben játszott. Mint fogalmazott: „Beregszászba és Ungvárra örömmel jövünk legközelebb is, hisz ilyen közönségnek mindig szívesen muzsikál az ember.”

Végül Szalipszki Endre ungvári magyar konzul a két előadás kapcsán elmondta: „Ez a két nagysikerű előadás most elsősorban a kárpátaljai magyarságnak szólt, ezért szerveztük együtt a KMKSZ-szel. Ért bennünket egy kis kritika is most itt Beregszászban, melyet indokoltnak érzek. A kulturális rendezvényeink tulajdonképpen két kárpátaljai helyszínre korlátozódnak, Ungvárra és Beregszászra. Ígéretet tettem, hogy legközelebb egyéb helyekre, így a szórványvidékre is viszünk majd különböző programokat, igyekszünk kiszélesíteni a helyszínek körét.

Annak is nagyon örülök, hogy az Állami Népi Együttes ellátogatott az ungvári skanzenbe, és ott Angyal Gabriella igazgató asszony megállapodott Mihályi Gábor művészeti vezetővel, hogy a következő műsoruk számára a múzeum viseleteket ad majd kölcsön. Erre amiatt lesz szükség, mert az együttes következő műsorát úgy fogja összeállítani, hogy a Kárpátokon inneni és túli népek táncai egyaránt szerepeljenek benne.”

Badó Zsolt