Voltak is meg nem is

Óriásplakátok Munkácson

2013. július 12., 02:00 , 652. szám

Munkácson sajátos módját választották az ország vezetőivel való párbeszédnek: a városban „A város közössége” aláírással óriásplakátokon a következő feliratok jelentek meg: „Elnök úr! Adják vissza Munkácsnak a város 24 millióját a vízvezeték-hálózatra, a közvilágításra, a játszóterekre!”

Ukrajnában az állami anyagi eszközöket központilag újraosztják. A teljes költségvetés az állami és a helyi költségvetésekből tevődik össze. A helyben beszedett adók felett viszont elvben a helyi önkormányzatok rendelkezhetnek. Azonban faramuci módon ehhez is engedélyt kell kapniuk Kijevtől. Most olyan helyzet alakult ki, hogy a fővárosból letiltották az Államkincstáron keresztül történő kifizetéseket. Így a már elkezdett beruházások finanszírozás nélkül maradtak. Az ilyen letiltások általában akkor történnek, ha az országban kritikus költségvetési hiány alakul ki. Ilyenkor már az is jó, ha a fizetéseket tudja az állam biztosítani, egyébre nemigen jut. Közben a kiadások csak nőnek, a tartozások összegei pedig egyre nagyobbakká válnak.

Most pedig, az eseményekből ítélve, az állami költségvetési hiány ténylegesen katasztrofális méretű, olyannyira, hogy még a helyi önkormányzatok kiadásait is letiltották.

A költségvetésben lévő hatalmas lyukakról tanúskodik az a tény, hogy az állami költségvetési hiány 2012. január 1-jén 2 189,1 millió hrivnya volt, 2013. január 1-jén pedig 4 354,8 millió. Vagyis a duplájára nőtt. Az összes, amire a jelenlegi hatalom képes volt, az, hogy elfogadtak egy törvénytervezetet a váltókról. Az állami értékpapírok kibocsátása – egy az ország gazdasági helyzetét befolyásolni próbáló pénzügyi manőverek közül. A civilizált országok manapság is élnek ezzel a mechanizmussal. Az ukrán hatalom az üzleti szférával szeretne elszámolni a váltók segítségével, azonban ezeknek az értékpapíroknak nincsen visszafizetési határidejük, ami miatt a pénzpiacokon nem sokat érnek. Ezenkívül szakértők úgy vélik, hogy Ukrajnában ez is a totális állami korrupció részévé válhat majd.

A helyi költségvetések befagyasztása egész Ukrajnát érinti, ám Munkácson – a júniusi ivano-frankivszki tapasztalatok nyomán – ez ellen tiltakozva követelték óriásplakátokon a 24 millió hrivnyát a város szükségleteire, rámutatva a város vízvezeték-hálózatának katasztrofális állapotára, a helyi művelődési ház befejezetlenségére, a közvilágítás hiányosságaira, valamint a gyermekjátszóterek és a parkok gyér felszereltségére.

A város polgármestere, Lengyel Zoltán, még a múlt évben segítségért fordult a kormányhoz, ugyanakkor az óriásplakátok kapcsán a Munkácsi Városi Tanács tagadja az érintettségét. Máig nem ismeretes, ki volt ennek a „reklámkampánynak” a szervezője, amely mellesleg nem tartott sokáig. A pénteken elhelyezett óriásplakátok vasárnap hajnalra már el is tűntek az utcákról és a terekről.

A Karpatszkij Objektív cikke nyomán