Ungváron is láthatunk egy virágkocsit

Sajtótájékoztató a Debreceni Virágkarneválról

2013. augusztus 16., 02:00 , 657. szám

Debrecenben megszakítás nélkül immár negyvennegyedik alkalommal szervezik meg augusztus 20-án a virágkarnevált. Idén van Szent István király halálának 975. évfordulója és az 1938-as – augusztus 20-át az államalapítás ünnepévé nyilvánító – székesfehérvári országgyűlés 75. évfordulója. Az idei karnevál államalapító szent királyunk üzenetét kívánja közvetíteni a ma élők felé. A gyönyörű kompozíciók mellett színvonalas szórakoztató programok, koncertek, táncelőadások, kiállítások, gyerekprogramok, cseh kézműves sörök fesztiválja és a tűzijáték kápráztatja majd el a Debrecenbe látogatókat. Ugyanakkor idén, a debreceni fesztivál után egy csodaszép virágkocsit az ungváriak számára is elhoznak a szervezők.

Az Európában egyedülálló, mára már világhírűvé vált Debreceni Virágkarnevál mostanra egyhetes karneváli rendezvénysorozattá nőtte ki magát, miatta évről évre százezernél is több turista látogat ilyenkor a civis városba. Augusztus 13-án Somogyi Béla, Debrecen alpolgármestere és a virágkarnevál szervezői nemzetközi sajtótájékoztató keretében tudatták az érdeklődőkkel, hogy milyen újdonságokra számíthatnak az idén.

Somogyi Béla alpolgármester ezen túl bejelentette, hogy Ungvárra eljuttatják a karnevál Ringat a víz névre keresztelt virágkocsiját, és fellép az ungváriak előtt a Debreceni Népi Együttes is. Az Ung-parti város lakói a programokat augusztus 23-án és 24-én, az ukrán zászló ünnepén, illetve Ukrajna függetlenségének 22. évfordulóján láthatják majd.

Jurij Hleba, a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal Kulturális Osztályának vezetője köszönetet mondott Debrecen város vezetésének és Magyarország Ungvári Főkonzulátusnak a lehetőségért, illetve bejelentette, hogy az idei a Debreceni Virágkarneválon fellép a Kárpátaljai Érdemes Népi Énekkar. A megyei vezető elmondta, hogy idén mindent megtesznek annak érdekében, hogy problémamentesen, és minél rövidebb idő alatt eljuthasson a virágkocsi Ungvárra, nem úgy, mint az elmúlt évben, amikor az ukrán hatóságok nem engedték azt át a határon. Szalipszki Endre konzul, az ungvári magyar főkonzulátus képviseletében elmondta: „Az a debreceni kezdeményezés, hogy egy virágkocsi eljuthasson Ungvárra, két évvel ezelőtt kezdődött, és biztos vagyok benne, hogy az idén ez meg is valósul. És annak is örülök, hogy új kulturális együttműködés indulhat Ungvár és Debrecen között. Sok sikert kívánok mindkét félnek, hogy a most elkezdett lépeseket újabbak kövessék.”

Bódor Edit, a karnevált szervező Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője a várható programokról elmondta: Idén Japán és Kazahsztán is indít virágkocsit, bemutatva saját kultúráját és a rájuk jellemző ízlésvilágot, de többek között virágkocsi hirdeti majd, hogy ötvenéves a rock, csodálatos virágokból megformázzák a Szent Anna-tó legendáját, de virágokkal feldíszített, különleges hajtányt indít majd a Debreceni Közlekedési Vállalat is.

dózsa