Igaz magyarnak lenni nehéz feladat

Kitüntetések az ungvári magyar főkonzulátuson

2013. augusztus 29., 02:45 , 659. szám
Gerendely Béla mond köszönetet az elismerésért

Magas állami kitüntetéseket adtak át múlt csütörtökön a magyar köztársasági elnök megbízásából a nemzeti ünnepünk alkalmából Magyarország Ungvári Főkonzulátusán megrendezett ünnepi fogadáson. Az Áder János által adományozott érdemrendeket Bacskai József ungvári és Tóth István beregszászi magyar főkonzuloktól vehették át a kitüntetettek.

Igaz magyarnak lenni nehéz feladat

Gerendely Bélának, a Tiszakeresztúri Általános Iskola tanárának, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Tiszakeresztúri Alapszervezete elnökének Magyarország köztársasági elnöke a kárpátaljai magyarság megmaradása és a magyar közösség, a magyar nyelvű oktatás érdekében végzett közéleti és pedagógiai munkássága elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta.

Köszönetet mondva az elismerésért Gerendely Béla mintegy saját krédójaként Bethlen Gábor gondolatát idézte arról, hogy nem mindig lehet megtenni azt, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet. Ezzel kapcsolatban örömmel jelezte: édesapja a második világháború után kiállt a magyar iskola létrehozása mellett Tiszakeresztúron, neki magának pedig a múlt század nyolcvanas éveiben megadatott, hogy az iskola védelmére keljen. A szónok felidézte, hogy 1989-ben ott lehetett a KMKSZ ungvári alakuló közgyűlésén. „Azóta is tagja, alapszervezeti elnöke vagyok ennek a szervezetnek, és szívből, érdek nélkül végzem a munkámat, ahogyan kell” – tette hozzá. Beszédét Wass Albert szavaival zárta, hangsúlyozva, hogy igaz magyarnak lenni nehéz feladat, ám minél tovább cipeli az ember ezt a terhet, annál jobban megerősödik. „Bízom benne, hogy tovább erősödik az a szervezet is, amelynek a tagja vagyok, s annál inkább erősödik, minél több támadás éri” – mondta végezetül Gerendely Béla.

Veres Ágotának, a Beregszászi Iskolások Alkotóháza vizuális nevelés tanárának, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága tagjának a kárpátaljai magyar alkotóművészet megszervezését és működtetését felvállaló, 1991-ben alakult Révész Imre Társaságban végzett meghatározó tevékenysége elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta a magyar köztársasági elnök.

„Hallatlan megtiszteltetés ért. Ez a gesztus nagyon fontos megerősítés a számomra, hogy talán valóban jól csinálom, amit teszek, s hogy ami a feladatom, azt itt kell elvégeznem, nem kell világgá szaladnom, itt van dolgom, ezen a tájon” – nyilatkozta lapunknak a művésznő.

Popovics Pál, a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola tanára, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnöke, a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának alelnöke a Magyar Arany Érdemkeresztet vehette át a diplomatáktól, melyet Áder János köztársasági elnök a kárpátaljai magyarság érdekében a cserkészmozgalmon keresztül folytatott kiemelkedő tevékenységéért, az ifjúság hazafias, érték- és identitást megőrző neveléséért, a magyar–ukrán együttélés és megértés erősítéséért adományozott a részére.

„Elsősorban olyan kis közösségeknek a létrehozását, felépítését tekintjük a cserkészszövetség feladatának, ahol érdemben tudunk foglalkozni a gyerekek nevelésével, ahol valódi értékekkel gazdagodhatnak, amelyeket azután felnőttként is hasznosítani tudnak. Csapatmunkáról van szó, ennélfogva ezt a mai kitüntetést sem kizárólag a magaménak tekintem, hanem azon cserkészvezető társaim elismerésének, akikkel 22 évvel ezelőtt elkezdtünk cserkészkedni, valamint akikkel a mai napig is igyekszünk a magyar fiataloknak itt, Kárpátalján olyan jó alternatívát felkínálni a közösségi lét formájában, amelyet ők önként vállalnak és visznek tovább” – fogalmazott a kitüntetett.

Popovics Bélának, a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola és a Munkácsi Szent István Líceum Tanárának, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnökének a kárpátaljai magyarság érdekében végzett fáradhatatlan helytörténeti kutatómunkásságáért, az ifjúság hazafias, érték- és identitást megőrző neveléséért, a magyar–ukrán együttélés és megértés erősítéséért Áder János a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta.

„Nagy megtiszteltetés számomra ez a kitüntetés. Mindig is töretlenül hittem – és hiszek ma is – a magyarság felemelkedésében itt, a Kárpát-medencében. A tárgyi, anyagi előrelépéshez azonban lelkileg, szellemileg is fejlődnie szükséges a nemzetnek, újra keresztény alapokra kell helyezni a társadalmat. Boldog vagyok, amiért az Isten úgy alakította az életemet, hogy remélem, mindazzal, amit az iskolában, a cserkészetben, a kárpátaljai művelődéstörténet kutatásában tettem, hozzá tudtam járulni ehhez a lelki-szellemi felemelkedéshez” – mondta el a Kárpátaljának a kitüntetett.

Ivaskovics József zenetanár, zeneszerző, a Credo Alapítvány elnöke, az ungvári református gyülekezet presbitere, a gyülekezeti kórus karvezetője a magyar zenekultúra, az ifjúság zenei nevelése, a kárpátaljai magyarság zenei tehetségeinek felkarolása, identitásuk megőrzése érdekében végzett sokoldalú munkássága elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át nemzeti ünnepünk alkalmából. „Megilletődve állok a kitüntetés ténye előtt. Megerősítésnek, igazolásnak érzem, hogy helyes úton járok. Munkámban elsősorban azoknak a gyerekeknek a szeretete ösztönöz, akikkel foglalkozom, de e kitüntetés is további bátorítást, erőt ad a folytatáshoz.”

A kitüntetési ceremónia után Tóth István főkonzul bejelentette: széleskörű és sokoldalú írói, újságírói és szerkesztői munkásságáért Zelei Miklós író, újságíró-szerkesztő a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át Budapesten nemzeti ünnepünk alkalmából. A diplomata méltatta a kitüntetettnek a kárpátaljai magyarság javára kifejtett tevékenységét.

Kitüntetettjeink azok az emberek, akikre mindannyian büszkék vagyunk, akikre példaképként tekintünk – mutatott rá pohárköszöntőjében Bacskai József főkonzul. Mint fogalmazott, az általuk felmutatott eredmény nem jöhetett volna létre a család, a közvetlen környezet támogatása nélkül. Vagyis egyfajta oda-vissza ható alkotófolyamatról van szó: ők tesznek a közösségért, s a közösség is tesz értük – tette hozzá. Bacskai József arra kérte a fogadás résztvevőit, érezzék otthon magukat a főkonzulátus épületében, hiszen, mint fogalmazott, valamennyien otthon vannak itt is, és az anyaországban is.

hk