Szent István-napi ünnepség Asztélyban

2013. augusztus 29., 02:45 , 659. szám

Augusztus 20-án Asztély magyarsága hagyományosan az Elek István fafaragó által készített Szent István-szobor előtt gyülekezett, hogy megemlékezzen nagy királyunkról.

Az ünneplőket Nagy Anna, Asztély polgármestere, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke köszöntötte, aki többek között elmondta: szent királyunkra emlékezünk ma, aki határozott, az akkori európai viszonyokat figyelembe vevő, céltudatos politikájával erős, a keresztény értékekre alapozott országot teremtett. Egyben rámutatott arra is: fontos, hogy továbbvigyük szent királyunk szellemi hagyatékát, s hogy életünkben az István király által felállított, a hitre és a szeretetre alapozott keresztény értékrend helyet kapjon.

Iván Gusztáv református lelkipásztor a Szent István-i hagyatékról szólt, rámutatva arra: jó és békés kapcsolatokat kell ápolni a szomszédos népekkel, nemzetiségekkel, s megmaradásunk érdekében fontos – Szent Istvánhoz méltón – a keresztyén értékrend, a hit erősítése.

Az ünnepi beszédek elhangzását követően a helyi Kék Ibolya Hagyományőrző Néptánccsoport és Őszirózsa Nyugdíjasklub, valamint a búcsúi Napsugár Nyugdíjasklub és a beregardói református gyülekezet énekkara adott elő az alkalomhoz illő énekeket.

Az ünnepség végén Szent István király szobránál elhelyezték az emlékezés koszorúit.

halász