Hoppál Péter országgyűlési képviselő beregszászi látogatása

Találkozó a KMKSZ-székházban

2013. szeptember 12., 02:37 , 661. szám

Egynapos látogatást tett Kárpátalján múlt szombaton Hoppál Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője, a párt országos szóvivője.

A politikust Beregszászban fogadták a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetői. A szövetség helyi irodájában folytatott megbeszélésen jelen volt Kovács Miklós elnök, Gulácsy Géza és Brenzovics László alelnökök, valamint Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke. A házigazdák tájékoztatták vendégüket a kárpátaljai magyarság helyzetével kapcsolatos aktuális kérdésekről. Kovács Miklós a találkozót követően lapunknak elmondta, terítékre került a megbeszélésen a jövőre esedékes magyarországi parlamenti választásoknak a határon túli, többek között a kárpátaljai magyar választók körében történő lebonyolítása is.

Hoppál Péter a nap folyamán részt vett a Kárpát-medencei református oktatási intézmények közös tanévnyitóján, amelyre ezúttal a beregszászi református templomban került sor. Köszöntőjében hangsúlyozta: a magyar kormány kiemelten fontosnak tartja a külhoni magyar tannyelvű oktatás fenntartását és továbbfejlesztését, kiemelten kezeli a magyar oktatási intézmények támogatását, megmaradását és bővítését. Egyebek mellett a magyar kormány minden évben biztosítja a kárpátaljai egyházi líceumok működéséhez szükséges anyagi támogatást azoknak, akik nem részesülnek helyi állami támogatásban – hangzott el. A képviselő bejelentette, hogy a magyar kormány 140 millió forinttal támogatja a Nagyberegi Református Líceumot, hogy kollégiumi épülete mihamarabb elkészülhessen.

* * *

A negyedik alkalommal megtartott közös református tanévnyitón a kárpátaljai református líceumok diákjai és tanárai mellett majd háromtucat anyaországi és külhoni református oktatási intézmény képviselői vettek részt.

Köszöntőjében Ábrám Tibor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka úgy fogalmazott, hogy a református oktatási intézmények a Magyar Református Egyház és a magyarság megmaradásának bástyái a Kárpát-medencében. Jelezte ugyanakkor, hogy Kárpátalján, ahol az újraindult református iskolarendszer most ünnepli 20 éves jubileumát, a négy református líceum évről évre a megmaradásért küzd. Mint fogalmazott, az ukrán állam bárminemű támogatása nélkül nehéz kiszámítható iskolarendszert működtetni. Hozzátette: „Köszönet illeti a magyar kormányt, amiért ha csak részben is, de kiszámítható támogatást nyújt ezeknek az intézményeknek.”

Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke az egybegyűltekhez szólva rámutatott: a református iskolák missziója a hitből fakadó mély tudás elsajátítása, ami egyben a nemzet erejét is jelenti, hiszen tudásunkat csak anyanyelvünkön tudjuk igazán elsajátítani. A szónok reményét fejezte ki, idén sikerül újra elérni, hogy a magyar kormány mellett az ukrán állam is hozzájáruljon a református líceumok fenntartásához. „Erre ismét megvan a lehetőség, csak élni kell vele azoknak, akik ezért felelősek” – tette hozzá Orosz Ildikó a néhány évvel ezelőtti állapotokra utalva, amikor az állam még normatív támogatással járult hozzá az egyházi líceumok működéséhez.

Levélben köszöntötte a tanévnyitó ünnepség résztvevőit Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár.

hk