Kettős állampolgárság: a szlovák alkotmánybíróság hamarosan dönt

2013. szeptember 12., 02:37 , 661. szám

A Magyar Közösség Pártja és a Híd is kedvezően fogadta, hogy a szlovák alkotmánybíróság várhatóan az őszi hónapokban dönt a kettős állampolgársággal kapcsolatos képviselői beadványról.

„A tárgyalás időpontja még nem ismeretes, de tekintettel az előkészületek egészének helyzetére, az őszi hónapokban várható döntés az ügyben” – közölte Ivetta Macejková, a szlovák alkotmánybíróság elnöke.

Macejková közleményében jelezte, hogy a korábban Kassán, a szlovák alkotmánybíróság székháza előtt megtartott tüntetésre reagált. A tüntetés résztvevői bírálták, hogy a taláros testület már hosszú ideje halogatja a döntést a szlovák parlament több mint 40 képviselője által aláírt állampolgársági beadvány ügyében.

„Úgy tűnik, hogy háromévi erőfeszítésünk végre eredménnyel járt” – reagált Macejková bejelentésére Berényi József, az MKP elnöke. Emlékeztetett: az MKP már 2011 szeptemberében Révkomáromban nagygyűlést szervezett a kettős állampolgárság támogatása érdekében, amelyet tavaly, illetve szeptember 1-jén kassai tüntetés követett. A kassai megmozduláson Berényi József is felszólalt.

„Természetesen nem tudni, hogy milyen döntést hoz az alkotmánybíróság, kedvező vagy kedvezőtlen lesz-e számunkra. Mindenképpen elértük azonban azt, hogy a döntés végre megszülessen. Bízom benne, hogy a testület a szlovák alkotmánynak megfelelően a polgárokat fogja védeni, s egy olyan jellegű döntés születik, amely eltörli a Fico-féle ellentörvényt” – nyilatkozta Berényi József az MTI tudósítójának.

„Ahhoz, hogy a beadvány megszülessen, a Hídnak szlovák képviselőket is meg kellett győznie, így gyűlt össze több mint 40 aláírás, holott a szabályok szerint harmincra lett volna szükség” – mondta az MTI tudósítójának Bugár Béla, a Híd elnöke. Hozzátette: másfél éve levélben is megsürgette Macejkovát, hogy gyorsítsa fel a beadvány megtárgyalását. Macejková mostani közleményében a hosszú időt az ügy bonyolultságával magyarázta.

Az alkotmánybírósághoz 2011. szeptember 22-én eljuttatott beadványt a magyar–szlovák Híd, valamint a szlovák ellenzéki pártok parlamenti képviselői írták alá.

Bugár úgy véli: az alkotmánybíróság elnöke a közeli döntés jelzésével nagy valószínűséggel a kassai tüntetésre reagált, amelyet a civilek, Boldoghy Olivér és társai szerveztek, s amelyen a Hídon és az MKP-n kívül mások mellett még két szlovák parlamenti párt – Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokratikus Párt (SDKÚ-DS) és a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) – is részt vett.

(MTI/Kárpátalja)