Erdély aranykorának megteremtője

2013. október 31., 02:53 , 668. szám

Önjelölt trónkövetelőként tört a fejedelmi trónra – de célja nem a hatalom élvezése volt, hanem az, hogy hatalmával élve (és nem visszaélve!) felvirágoztassa országát. Szultáni támogatással és török seregekkel a háta mögött választották fejedelemmé – mégsem volt törökbérenc, hanem ügyes politikus, aki akkor és ott az oszmán fegyvereket is Erdély szolgálatába állította, s gazdaságilag és kulturálisan egyaránt felvirágoztatta országát. Hadakat vezetett a Királyi Magyarországra – de nem annak rendjei, városai és népei, hanem a Habsburg-zsarnokság ellen harcolva. Ő volt Bethlen Gábor, Erdély legnagyobb uralkodója, akit 400 évvel ezelőtt, 1613. október 23-án választottak fejedelemmé.

Egy árva a gyulafehérvári udvarban

1541-ben, Buda oszmán kézre kerülése után Magyarország három részre szakadt: középső és déli területein a török hódoltság terpeszkedett, északi és nyugati részei – Királyi Magyarország néven – a Habsburg-házból származó I. Ferdinánd „magyar” király és utódai kezén maradtak, keleten pedig megszületett a török-vazallus, ám belügyeiben nagyfokú autonómiával rendelkező Erdélyi Fejedelemség. A nagyhatalmak közé ékelődött kis ország ezt követően megkezdte sajátos „ingajáratát” az oszmán főhatalom kényszerű elfogadása és a nagy álom: a magyar területek egyesítését célzó törekvések támogatása között. Mondván, hogy még egy Habsburg-király uralta, de egységes Magyarország is jobb, mint a három részre szakítottság. Fiatal korában pedig a leendő fejedelem is „ingázott” az oszmánok elleni harc és a török kényszerszövetség, illetve a bujdosói sors és magas tisztségek betöltése között…

Az ismert balladában szereplő „magos Déva vára” Dél-Erdély egyik jókora bércéről tekint alá a hegy alatt elhullámzó Marosra. S alig húsz kilométerre tőle, ugyancsak a folyó mentén terül el Marosillye község, melynek hajdani Bethlen-kastélyában látta meg a napvilágot Bethlen Gábor 1580. november 15-én. Édesapja, Bethlen Farkas az udvari katonaság egyik kapitányaként vitézkedett Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király mellett, édesanyja, Lázár Druzsina pedig egy székely méltóság – ún. lófő – lánya volt. A kis Gábor még tizenhárom éves sem volt, amikor édesapja elhunyt. Édesanyja – két gyermekével – testvéréhez, Lázár András székely főkirálybíróhoz, mai kifejezéssel: Székelyföld első számú közigazgatási vezetőjéhez költözött, annak szárhegyi kastélyába. Ám hamarosan az özvegy is elhalálozott, s Gábor és öccse, István árván maradt.

Az idősebbik testvér ekkor Gyulafehérvárra, a fejedelmi központba ment. Megszerezve a főkirálybíró, valamint távoli rokona, a gazdag és befolyásos nagyúr, Bocskai István támogatását, Báthory Zsigmond fejedelem apródja lett, s apródként szerezte meg azokat az ismereteket, melyekre egy udvari nemesifjúnak szüksége volt. Sőt, nemsokára a harcmezőn is megmutathatta képességeit. Az erdélyi uralkodó ugyanis felmondta a török hűbérességet, s I. Rudolf magyar király (II. Rudolf néven német-római császár) szövetségeseként belépett a tizenöt éves háborúba. Bethlen Gábor az 1595-ös törökelleni havasalföldi hadjáratban esett át a tűzkeresztségen, a fejedelem kíséretében pedig eljutott Rudolf császár-király prágai udvarába is. Báthory ugyanis erősíteni akarta Erdély és a Habsburg Birodalom szövetségét. Nemsokára viszont sötét idők szakadtak a fejedelemségre, melyek Bethlent is törökellenes álláspontja felülbírálására késztették.

A bujdosástól a trónig

Az erélytelen és kapkodó Báthory Zsigmond váratlanul lemondott a fejedelmi címről unokaöccse javára, akit viszont a császár nem ismert el jogos trónutódként, s Erdély teljhatalmú urává nevezte ki Giorgio Basta tábornokot, akinek a zsarnokoskodása, valamint zsoldosainak fosztogatásai évtizedekre megutáltatták az erdélyiekkel a Habsburg nevet. A császáriak erőszakoskodásai miatt most már őket, és nem a törököket tekintették a fő ellenségnek. Báthory harcedzett hadvezére, Székely Mózes 1602-ben Basta ellen fordult, serege pedig – melyben már főtisztként vitézkedett a fiatal Bethlen Gábor is – kiverte Erdélyből a császári tábornokot. A Habsburg-barát havasalföldi vajda, Radul azonban a brassói csatában súlyos vereséget mért az erdélyiekre, Basta ismét beült a gyulafehérvári fejedelmi palotába, s Bethlen – megannyi sorstársával együtt – az egyik „pogány”, a Habsburg elől a másik pogányhoz, a pillanatnyilag kisebb rossznak számító törökhöz menekült. A bujdosók között nagy tekintélyre tett szert, s már ekkor felmerült fejedelemmé választása. Ő azonban tapasztaltabb személyt kívánt látni a trónon, s amint rokona, a kiváló hadvezér, Bocskai István 1604-ben megindította Habsburg-ellenes szabadságharcát, Bethlen Gábor azonnal mellé állt.

Tárgyalásokat folytatott a török vezetőkkel, hogy ismerjék el Erdély uralkodójának a fejedelemség, a Tiszántúl és a Felvidék jelentős területeit villámgyorsan felszabadító Bocskait, s erőfeszítéseit végül siker koronázta. Majd részt vett a szabadságharc erdélyi hadműveleteiben, s győzelmei nyomán tábornoki és udvari főtanácsosi rangra emelkedett. Három évvel a szabadságharc megindulása után a bécsi békében Bocskai István elismertette a Habsburgokkal az Erdélyi Fejedelemségről való lemondásukat, illetve a Királyi Magyarországon élő protestánsok vallásszabadságát. Ám alighogy aláírták a békeszerződést, a fejedelem elhunyt. Az erdélyi rendek előbb Rákóczi Zsigmondot, majd a nagy múltú fejedelmi famíliából származó fiatal Báthory Gábort választották uralkodóvá. Bethlen kezdetben támogatta az új uralkodót, tanácsosa is lett, ám – Erdély egészéhez hasonlóan – fokozatosan kiábrándult a tivornyázó, átgondolatlan külpolitikát folytató (előbb egy Havasalföld elleni értelmetlen háborúba bonyolódó, majd Habsburg-szövetséget kereső), zsarnoki hajlamú Báthory Gáborból. Szembehelyezkedett urával, s amikor megtudta, hogy a fejedelem ezért meg akarja gyilkoltatni, újból török földre menekült. Ekkorra már kijárta a hadak és az országos politika iskoláját, s érezte, hogy ő képes lenne jól kormányozni Erdélyországot. Kiváló diplomáciai érzékkel megszerezte a török főméltóságok, valamint a legfőbb oszmán nagyúr, I. Ahmed szultán támogatását, aki török csapatokat küldött Báthory kiebrudalására, Bethlen pedig kiáltványban tudatta honfitársaival, hogy a csapatok kizárólag a zsarnok fejedelem leváltására vonulnak be Erdélybe. Ütközetre – szerencsére – nem került sor, hívei elhagyták Báthoryt, aki elmenekült az országból, s az erdélyi országgyűlés fejedelemmé választotta Bethlen Gábort.

Béke és virágzás a határokon belül, hadjáratok a határokon túl

A tizenöt éves háború romba döntötte, Basta rémuralma, Báthory pazarlása pedig elszegényítette Erdélyt, ahol nem kevesen szabályosan éheztek. És Bethlen ezt az országot állította talpra. Megerősítette az erdélyi gazdaság egyik legfontosabb tartópillérét, a bányászatot. Felismerte, hogy az ország gazdagítása céljából a határokon belül kell felhalmozni a nemesfémeket, kezdetben teljesen betiltotta a nyersanyagok (köztük az arany és az ezüst) kivitelét. A fémek, a bőr, a viasz feldolgozásának támogatásával fellendítette a feldolgozóipart. Megkönnyítette a késztermékek exportját, amivel azt is elérte, hogy megnőtt a beáramló pénz mennyisége, amit fel lehetett halmozni, s vissza lehetett forgatni a gazdaságba. Emellett védővámokat vezetett be, megnehezítve a külföldi iparcikkek behozatalát Erdélybe, amivel megint csak a hazai ipart támogatta, s elejét vette a pénz kiáramlásának. Már pár év múlva gyarapodni kezdett a kincstár, s ekkor – a szükséges, korlátozott mértékben – már a nyersanyagok exportját is lehetővé tette, de magának tartotta fenn a nyersanyagkivitel monopóliumát. Gazdaságpolitikája hamarosan meg is hozta gyümölcseit: Erdély ismét elindult az anyagi felvirágzás útján.

Nagyszabású építkezésekbe kezdett Gyulafehérváron, ahol a romokban heverő fejedelmi vár helyén pompás reneszánsz palotát emeltetett, melynek termeit fényesen berendezte. S nemcsak székhelyét tette igazi európai udvarrá, melynek fényén a nyugati követek is elcsodálkoztak. Felismerte, hogy a műveltség: érték. Támogatta az iskolákat, 1622-ben pedig megnyitotta a Gyulafehérvári Református Főiskolát, mely évtizedek múlva Nagyenyedre költözött, s birtokokat adományozva a tanintézetnek, biztosította működésének anyagi alapjait.

Már uralkodásának elején hadseregfejlesztésbe kezdett, létrehozva a Hunyadi Mátyás uralma utáni első állandó magyar hadsereget, mely nemsokára a harcmezőn mutathatta meg, mennyit is ér. 1618-ban ugyanis a protestáns cseh rendek fellázadtak a vallásszabadságukban őket korlátozó császári hatalom ellen, s ezzel kezdetét vette a harmincéves háború, melybe fél Európa belebonyolódott. Bethlen elérkezettnek látta az időt a bécsi békében aláírt, a vallásszabadságra vonatkozó pontokat megsértő Habsburgoktól való megszabadulásra, Magyarország keleti, nyugati és északi részének magyarok általi egyesítésére, ami lehetővé tette volna a hódoltsági területek magyarok általi felszabadítását. 1619-ben szövetséget kötött a csehekkel, és megindította hadait a Habsburgok ellen. A jól előkészített hadjárat gyors sikereket hozott. Kassa felszabadítása után serege két hadoszlopra osztódva vonult végig a Felvidéken, ahol a lakosság felszabadítóként üdvözölte. Nagyszombatnál egyesítette seregeit, és bevette Pozsonyt, ahol kezébe került a Szent Korona. Ezt követően egyik, előreküldött hadoszlopa egyesült a cseh sereggel, és a Dunánál, Alsó-Ausztriában, Ulrichskirchennél megverték Buquoy császári tábornok hadát. Bethlen és a csehek csapatai megkezdték Bécs körülzárását.

AHabsburg-párti felvidéki magyar főúr, Homonnai Drugeth György azonban ekkor – Lengyelországban gyűjtött seregével – váratlanul betört a Felvidékre, így Bethlennek vissza kellett fordulnia, hogy elhárítsa Kassa elfoglalásának veszélyét. Egyik hadvezére, Rákóczi György legyőzte és kiűzte Magyarországról Homonnait – de Bécs, sajnos, megmenekült… S bár a besztercebányai országgyűlés 1620-ban Magyarország királyává választotta, a szultán figyelmeztette: elismeri magyar uralkodónak, de akkor Erdélyről le kell mondania. Bethlen tudta, hogy nem szállhat szembe a hatalmas birodalommal, így nem fogadta el a koronát. Ugyanebben az évben Fehérhegynél a csehek megsemmisítő vereséget szenvedtek, a következő esztendőben pedig a Habsburgok Magyarországon is ellentámadást indítottak. Érsekújvárnál az erdélyiek győzelmet arattak, ezt követően viszont a hadállások megmerevedtek, s 1622-ben megkötötték a nikolsburgi békét, mely kompromisszumos béke volt: Bethlen kiürítette a Felvidék nyugati részét, megtarthatta viszont az északkeleti vármegyéket, átadtak neki két sziléziai hercegséget, s biztosította a Királyi Magyarország számára a rendi alkotmányos jogokat, valamint a vallásszabadságot…

Bethlen még két hadjáratot vezetett a Habsburgok uralta földekre, de az addigi eredményektől többet már nem sikerült elérnie. Nagyszabású külpolitikai elképzeléseinek megvalósítása végett lépéseket tett a lengyel korona megszerzésére, ám 1629. november 15-én Gyulafehérváron bekövetkezett halála megakadályozta további lépéseit. Azonban így sem volt kevés, amit Erdély legnagyobb fejedelmeként a Habsburg Birodalom ellenében kivívott. (Források: Bitskey István: Így élt Bethlen Gábor, Wikipédia.)

Lajos Mihály