Krisztus szenvedéseire emlékeztek Beregszászban
„Bűneinket ő hordozta testében a keresztfán...”
Március 23-án, nagyböjt harmadik vasárnapján, a húsvétra, Krisztus feltámadásának ünnepére való előkészületi idő félútján szervezte meg kereszthódoló körmenetét a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Esperesi Kerülete, melyre Kárpátalja számos településéről, a történelmi egyházak több száz hívője érkezett, hogy Krisztus keresztjét vállára véve végigjárja annak utolsó, fájdalmas földi útját.
A keresztút Luscsák Nílus, az egyházmegye segédpüspökének vezetésével a Gyár utcai görögkatolikus fatemplomnál vette kezdetét, ahol Mihajlo Selemba görögkatolikus parochus szólt a jelenlévőkhöz. Itt elsőként a papok vették vállukra a keresztet. Majd a menet elindult a Méhes palota felé. A tizenkét stációból álló úton egy-egy megálló között az édesapák, édesanyák, nagyszülők, egyháztanácstagok, betegek és fiatalok is vállukra vették a keresztet. Minden stációnál – többek között a rendőrség épületénél, a Kossuth téren, a helyi református és római katolikus templomnál, a kórház bejáratánál – felolvasására került egy-egy igeszakasz valamelyik Evangéliumból, amit néhány perces prédikáció is követett. Ezekben nem csupán arról volt szó, mit jelentett az akkori világ számára és számunkra Jézus Krisztus hosszas útja, szenvedése és kereszthalála, majd feltámadása, hanem arról is, hogy mindannyiunk életében vannak állandóan jelen lévő problémák, a magunk keresztjei, amiket kitartóan hordoznunk kell, hisz saját (kereszt)utunkat befejezve csak akkor léphetünk az örök életbe, ha a könnyebbség elérése érdekében nem hagyjuk el azt félúton, vagy ha el is roskadunk közben, de mindig felállunk, ahogyan tette azt Jézus is. S ahogyan Cirenei Simon személyében Krisztusnak is volt, úgy nekünk is vannak emberek az életünkben, akik segítséget nyújthatnak ebben. A stációk között a liturgikus zászlókat vivők, a keresztet hordók és kísérők zsoltárokat, egyházi és vallásos népi énekeket énekeltek.
Bár a keresztút a megtett távolság és a kereszt súlya miatt sem volt a legkönnyebb, de nagyböjt időszakában, amikor Isten iránti elkötelezettségből, tiszteletből, szeretetből oly sokan lemondunk valami számunkra fontos dologról, hogy a Feltámadás Ünnepére magunk mögött hagyhassunk néhány keresztet, nem csupán nem mindennapi élményt jelentett, de lelkiekben feltöltődést, testiekben megerősödést hozott. Hisz a kereszt nem más, mint maga a lemondás. A kitartó hordozás pedig megerősít, közelebb visz Istenhez – gyógyít.
A keresztút a Sevcsenko utcai görögkatolikus templomnál ért véget. Mottójául idén a Példabeszédek könyve 2. részének 24. verse szolgált: „Bűneinket ő hordozta testében a keresztfán, hogy a bűnöknek meghalva az igazságnak éljünk; az ő sebei által gyógyultunk meg.”
Espán Rita
