Aláírták a társulási megállapodást

2014. július 3., 07:18 , 703. szám

Brüsszelben a múlt pénteken Petro Porosenko Ukrajna elnöke, Herman Van Rompuy, az Európa Tanács elnöke, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke , valamint az Uniót alkotó 27 ország államfői aláírták az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási egyezmény még hátralévő, a szabadkereskedelemről szóló részét, valamint az EU és Moldova, valamint Grúzia közötti társulási és szabadkereskedelmi megállapodást. Az EU Ukrajnával már márciusban aláírta a megállapodás politikai részét.

Az uniós csúcstalálkozóra érkezve Petro Porosenko ukrán elnök úgy vélekedett, hogy ez Ukrajna számára új perspektívát nyit, valamint a legjelentősebb nap az ország történetében, amióta elnyerte függetlenségét. Az ukrán elnök az aláírás előtt azt is bejelentette, hogy Ukrajna az uniós szerződés 49. cikke értelmében felvételét kéri az Európai Unióba.

„Ukrajna a legnagyobb árat fizette ezért, és legalább egy nyilatkozatra vágyik az EU részéről, hogy ha teljesíti a követelményeket, csatlakozhat. Ez az uniónak semmibe sem kerül, a hazám számára viszont a világot jelentené” – közölte Petro Porosenko.

Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke az aláírás előtt kijelentette: Ukrajnában emberek adták az életüket azért, hogy az ország közeledhessen Európához, amit sosem szabad elfelejteni. Nagy nap ez Európa számára – hangoztatta a belga politikus. Hasonlóan nyilatkozott José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. Úgy fogalmazott, hogy ez nem az út vége, hanem egy utazás kezdete, amelyre most indul el a három ország.

Oroszország szerint súlyos következményei lesznek annak, hogy Ukrajna, valamint Grúzia és Moldova aláírta pénteken az Európai Unióval a társulási és szabadkereskedelmi megállapodást.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az aláírást követően azt közölte, hogy Oroszország lépéseket fog tenni gazdaságának védelmére, ha azt a most megkötött megállapodások negatívan érintik.

Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes kijelentette, hogy az egyezmények aláírása az egyes államok önálló jogkörébe tartozik, de „az Ukrajnával és Moldovával kötött megállapodások következményei kétségkívül súlyosak lesznek”.

Az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási szerződés létrejötte még a tavaly novemberi EU-csúcstalálkozó idejére volt tervezve, azonban az akkori ukrán kormány a határidő előtt egy héttel leállította az európai integráció folyamatát, amely lépés végül is Viktor Janukovics elnök hatalomvesztését eredményezte. (MTI/unian.ua/Kárpátalja)