Petrovszkij távozik a Kárpáti éléről

Kézilabda

2014. július 3., 07:18 , 703. szám

Az Ungvári Kárpátival zsinórban három bajnoki aranyérmet szerző Borisz Petrovszkij távozik az együttes kispadjáról. A döntésről maga a szakvezető beszélt tudósítónknak, amikor az élvonalbeli női kézilabda-csapat felkészülési menetrendjéről érdeklődtünk tőle.

Mint Borisz Petrovszkij beszámolt róla, az új, 2014–2015-ös idényben a szlovák Iuventa Nagymihály együttesét irányítja majd. Döntését nem indokolta, talán csak annyit, hogy a Kárpátival már mindent elért, amire reálisan esélye volt, így a kellő motiváció hiányával is magyarázható a váltás.

Az immáron volt Kárpáti-mester arról is beszélt, tudja, hogy ki lesz az utóda a csapat élén – egy ukrán szakemberről van szó – de a kilétét még nem akarja elárulni a várhatóan két hét múlva esedékes hivatalos kinevezésig.

Petrovszkij a szlovákiai edzősködése mellett a decemberi Európa-bajnokságig mindenképpen marad Leonyid Ratner segítője, és arról is beszélt, hogy könnyen lehet, hogy az ukrán válogatott közvetlen Eb-felkészülése Ungváron zajlik majd (mint ismeretes, az ukrán együttes a magyar–horvát közös rendezésű kontinensbajnokságon decemberben Debrecenben vívja majd a csoportmeccseit Norvégia, Dánia, és Románia ellen – a szerk.).

Az immáron háromszoros ukrán bajnok Ungvári Kárpáti az idén sem nevezett a női Bajnokok Ligája selejtezőjére, helyette az EHF-kupában indul majd (érdekesség, hogy a szlovák bajnok Iuventa is a második számú kupasorozatban indul, így akár még össze is kerülhet a Kárpátival – a szerk.).

(tamási)