Van Kárpátalján érdekképviselet!

A mozgósítással kapcsolatban rengeteg pletyka és kérdés felmerült már az elmúlt hetekben, hónapban. Többen nem tudják, mit tehetnek abban az esetben, ha úgy válnak hadkötelessé, hogy az a részleges mozgósítási törvény szerint nem lehetséges. Úgy érzik, nincsenek lehetőségek, senki nem áll ki ezekért az emberekért. Ezért sokan úgy gondolják, hogy nincs már érdekképviselet Kárpátalján, csak politika. Az említett dolgokra cáfol rá egy kétgyermekes apuka: Olasz Zoltán, beregszászi lakos, aki a mozgósítás során behívót kapott. Az ő története következik.

– Ön mikor kapott behívót?

– Az első behívómat, mivel nem voltam otthon, nem vettem át. A következő kettőt pedig érdekes módon nem is kaptam meg. Aztán július 13-án megjelent két rendőrtiszt: az egyik az ablakon, a másik pedig a bejárati ajtónál kopogtatott, és megkértek, hogy a következő héten, kedden, legyek szíves önként és személyesen bemenni a beregszászi hadkiegészítő parancsnokságra (vojenkomátra).

– Erőszakosak voltak a rendőrtisztek?

– Nem. Teljesen udvariasak voltak. Az egyik magyarul beszélt, a másik pedig ukránul. Készségesen elmondták, hogy miről is van szó.

– Azelőtt teljesített már sorkatonai szolgálatot?

– Igen. 1997-től 1998-ig voltam sorkatona. Sem rangot, sem képesítést nem kaptam, sofőr volt beírva a katonakönyvembe, de az is csak azért, mert volt jogosítványom. Szóval igazából nem tudom, hogy miért volt ilyen égetően szükség rám.

– Mi történt az említett kedden?

– Kedden részt kellett vennem egy katonai orvosi kivizsgáláson (komisszión). Ez lényegében úgy zajlott, hogy fiatal sorkatonákkal és már a mozgósításra váró katonákkal együtt kellett sorban állni, de az idősebbeknek nem kellett leöltözniük, úgy, ahogy a többieknek. Csak alá kellett íratni a papírokat az orvosokkal. Az egész annyiról szólt, hogy lássák: a kezünk, lábunk ép. Viszont az egyik orvos felhívta a figyelmünket arra, hogy ha valakinek van valami panasza, azt jelezze.

A kivizsgálás előtt jeleztem, hogy nekem van igazolásom arról, hogy egy magyarországi felsőoktatási intézményben nappali tagozaton tanulok. Ők azt mondták, hogy elteszik, de ha háborús helyzet áll elő, akkor ez az igazolás úgysem ér majd semmit. Én odaadtam, majd hazamentem. Aztán július 29-én este – amikor ismét nem voltam otthon – egy katona megjelent a házunk előtt egy behívóval. Mivel a szomszédok nem vették át, ezért bedobta a kapualjba. Így, mikor hazaérkeztünk, megtaláltuk. Én úgy gondoltam, hogy nincs mitől tartanom, bemegyek, és megkérdezem, hogy miről is van szó. Ekkor is volt egy újabb orvosi kivizsgálás, amin természetesen másodszor már nem kellett végigmennünk. Amíg az abban az időpontban behívott emberek elmentek kivizsgálásra, nekünk elmondták, hogy mikor kell megjelennünk, hozzunk magunkkal egynapi élelmet, tisztálkodó szereket. Érdeklődtem az igazolásról, amit még a múlt alkalomkor bevittem. Ők azt válaszolták, hogy ezt az igazolást nem tudják elfogadni. Sajnos, mivel én magyar ajkú vagyok, ők meg ukránul beszéltek, nem értettem pontosan, hogy miért, de arról lehetett szó, hogy az általam bevitt igazolás a szolgálat alóli felmentésre nem alkalmas.

– Gondolom, elég komoly pánik lett úrrá a családján.

– Igen, mert a feleségemet is hívtam, ő már a telefonban elpityeredett. Nem tudtam pontosan, hogy engem innen egyáltalán ki fognak-e engedni, el tudok-e azoktól köszönni, akiktől szeretnék, mert közölték velem, hogy két választási lehetőség van: az egyik, hogy visznek aznap délután 3 órakor vagy pénteken.

– Mi történt ezután? Mit csinált? Kihez fordult?

–Amikor az első behívómat megkaptam, akkor a beregszászi református egyház lelkésze, Taracközi Ferenc felajánlotta segítségét, hogy ő majd megpróbál beszélni a hadkiegészítő parancsnoksággal az ügyemben. De, sajnos, nem volt itthon. Próbáltuk elérni, ám nem sikerült. Amint kijöttem a parancsnokságról, Maksai Attila tiszteletes felhívott telefonon, és elmondta, hogy még aznap fog keresni telefonon a KMKSZ politikai és kommunikációs titkára, Darcsi Karolina. Ő majd elmondja, hogy mit lehet tenni az érdekemben. Milyen lehetőségeim vannak az ügy rendezéséhez.

Miután felvázoltam Darcsi Karolinának a helyzetemet, azt mondta, hogy kérjek a felsőoktatási intézményemtől egy hivatalos igazolást. Mert valószínűleg az okozta a problémát, hogy az előző igazolás, amit a hadkiegészítő parancsnokságnak benyújtottam, egy, az intézményem által kiállított ukrán nyelvű fordítás volt, amelyet nem tudtak hivatalos igazolásként elfogadni. Elkérte a személyes adataimat, majd egy jogásszal olyan hivatalos levelet fogalmaztak meg, amelyben a jelenleg érvényben lévő részleges mozgósítási törvény megfelelő pontjaira és a felsőoktatási igazolásra hivatkoztak, és kérték, hogy mindezeket figyelembe véve a hadkiegészítő parancsnokság mentesítsen engem a szolgálat alól. Az egyetemi tanúsítványt Maksai Attila tiszteletes segítségével még aznap este kézhez kaptam. Majd kérték, hogy ezekkel a dokumentumokkal keressem fel Sin Józsefet, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnökét. Sin József felhívta a beregszászi hadkiegészítő parancsnokság vezetőjét, és egyeztettek egy időpontot, amikor személyesen találkoznak, és megbeszélik az ügyemet. Pár perces tárgyalás után a parancsnok felmentett a katonai szolgálat alól. Még aznap délután bementem a hadkiegészítő parancsnokságra, és kézhez kaptam a katonakönyvemet.

– Az ön történetének fényében, mit gondol, van kihez fordulniuk azoknak, akik ilyen helyzetbe kerülnek?

– Én azt tudom javasolni, hogy szintén keressék fel a KMKSZ képviselőit. Próbálják meg együtt megtalálni a lehetőségeket a probléma megoldására. Merjenek kiállni a jogaikért. Lehetőség van, élni kell vele! Remélem, hogy most már nem kapok több behívót tanulmányi időm alatt, és remélem, hogy mire befejezem a tanulmányaimat, addigra az ukrajnai helyzet is rendeződik.

– A pletykákkal kapcsolatban: a tapasztalatai alapján hogy látta, van kényszersorozás Kárpátalján?

– Én erőszakot nem tapasztaltam. Hallottam olyan pletykákat, hogy másokat az ágyukból rángatnak ki, behívnak, úgy, hogy ki sem engedik őket, de velem ilyen nem történt. Én udvariasan álltam hozzájuk, ők udvariasan bántak velem. Amikor megkaptam a katonakönyvem, mindenkivel kezet fogtam.

Szaniszló Róbert