Lezajlottak a pártlistás jelölések

2014. szeptember 18., 07:00 , 714. szám

Szeptember 15-ig nevezhették meg listás jelöltjeiket a pártok az október 26-ára kiírt előre hozott parlamenti választásokra, ezért szinte minden számottevő ukrajnai politikai erő az elmúlt hétvégén rendezte meg jelölőgyűléseit.

A „jelölőhétvégéből” levonható első következtetés, hogy az egykor Viktor Janukovics elmenekült elnök mögött álló, mára ellenzékbe szorult politikai erőknek nem sikerült összefogniuk a közös választási részvétel érdekében.

A Régiók Pártjáról (PR) sokáig hol az a hír járta, hogy csatlakoznának a Szergej Ljovocskin, Janukovics elnök volt adminisztrációvezetője és a multimilliárdos Rinat Ahemtov nevével fémjelzett Ellenzéki Blokkhoz (EB), hol meg azt rebesgették, hogy egymagukban vágnának neki a megmérettetésnek. Végül vasárnap kora reggel összeült a párt politikai tanácsa, majd mindenki legnagyobb megdöbbenésére bejelentették, hogy a PR nem indul a választásokon. A hivatalos indoklás szerint döntésük oka, hogy Ukrajnában háború dúl, mintegy hétmillió ember nem tudja majd nyugodt körülmények között és szabadon leadni a voksát. Az országban kialakult helyzet szerintük „az új hatalom bűnös politikájának eredménye”.

Elemzők szerint valójában az állhat a döntés hátterében, hogy amennyiben a párt önállóan indul a választásokon, legfeljebb 30-40 képviselői mandátum megszerzésére számíthattak volna, ami a jelek szerint nem éri meg a fáradtságot az ukrajnai politikai élet eddigi hatalmasságainak annak tudatában, hogy többségük bizonyosan kimarad a törvényhozásból. Értesülések szerint az Ellenzéki Blokkot alkotó többi párttal sem sikerült megállapodniuk a közös választási szereplésről. Állítólag az új politikai képződményben sokaknak nem volt ínyére, hogy egy listán induljanak a kétes hírű régiósokkal. A közös választási listáról sem tudtak megegyezni, miután az EB feltörekvő politikusai nem szívesen mondtak volna le a pártlista bejutó helyeiről a PR pénzembereinek javára.

A Régiók Pártja döntése a választásoktól való távolmaradásról nemcsak a közvéleményt lepte meg, hanem potenciális szövetségeseiket is, hiszen vasárnap délre hirdették meg azt a kijevi nagygyűlést, amelyen a tervek szerint kimondták volna a PR beolvadását a Ljovocskin-féle EB-be. A PR küldötteinek távolmaradása miatt egy órával elhalasztották az esemény kezdési időpontját, és – ha hinni lehet a sajtóbeszámolóknak – az üresen maradt székekre ráérő diákokat és nyugdíjasokat ültettek. Végül hat párt csatlakozott az Ellenzéki Blokkhoz: a Ljovocskin-féle Ukrajna Fejlődésének Pártja, Natalia Korolevszka Ukrajna előre pártja, Ukrajna Állami Semlegességének Pártja, a Munkás Ukrajna, Vagyim Rabinovics Centrum pártja, és az Új Politika párt.

Arszenyij Jacenyuk kormányfő és Olekszandr Turcsinov parlamenti elnök pártja, a Népfront két kongresszust is tartott az elmúlt héten. A második, vasárnapi eseményen hagyták jóvá a párt választási listáját.

Korábban felmerült, hogy a politikusok csatlakoznak a Petro Porosenko államfő körül tömörülő politikai erőkhöz, ami több szempontból is ésszerű lépésnek tűnt. Egyrészt jelzésértékű lett volna, ha az ország megreformálására törekvő pártok együtt lépnek fel a választásokon. Másrészt köztudott, hogy a két politikus új szervezetének népszerűsége pillanatnyilag elenyésző, vagyis önállóan indulva nem számíthatnak olyan választási eredményre, amely a jövőben is beleszólást biztosítana számukra az ország ügyeink intézésébe.

Amikor egyértelművé vált, hogy Jacenyuk és Turcsinov egyedül próbálnak szerencsét a választásokon, sokan – még Európából is – a szemükre vetették, hogy ezzel megosztják a demokratikus erőket. A kormányfő nyilatkozataiban láthatóan igyekezett megkerülni az egyenes választ erre a felvetésre, viszont utalt rá, hogy bár valóban együtt kellett volna indulniuk a választásokon, ennek egyik fő akadálya végül az lett, hogy az elnök neve szerepel választási tömörülésének elnevezésében.

A Népfront választási listájának gerincét egyébként jelenlegi kormánytagok és a Batykivscsina pártból átállt politikusok képezik. Emellett felvonultatnak még néhány zászlóaljparancsnokot a terrorellenes műveletben (ATO) résztvevő önkéntes egységektől, illetve képviselve vannak a listán a kijevi Majdan aktivistái is.

A Szvobodánál látszólag nem csináltak különösebben nagy ügyet a jelöltállításból, amennyiben majdhogynem egy az egyben lemásolták az előző választásra összeállított listát. Ezt megfigyelők némileg furcsának találják, miután a nyilatkozatokból ítélve a párt célja a választók visszahódítása volna. Oleg Tyahnibok pártelnök az Ukrajinszka Pravda szerint a hétvégi kongresszuson elismerte: a választók 5 százaléka „végérvényesen elutasított bennünket”.

A Batykivscsinánál a párt totális átalakításának útját választották. Sok egyebet nem is tehettek, miután Julija Timosenko elnök összerúgta a port Arszenyij Jacenyukkal és Olekszandr Turcsinovval, s az egyre népszerűtlenebb kormánypártból tömegesen menekültek a még népszerű politikusok a pillanatnyilag erősebb politikai erőkhöz. Ilyen előzmények után mindenki érdeklődéssel várta, hogy kik vezetik majd a párt választási listáját, kiknek a segítségével igyekeznek kitörni válságos helyzetükből. A „börtönjárt” Julija Timosenko pártvezér ebben a vonatkozásban nem okozott csalódást. Mindenkit sikerült meglepnie azzal, hogy a lista első helyzettje Nagyezsda Szavcsenko, az orosz fogságba esett és Oroszország által megvádolt ukrán pilóta lett. Maga Timosenko a lista második helyén szerepel. Több meglepetést ugyan nem tartalmaz a lista, szakértők szerint azonban ez is elég lehet, hogy elmozdítsa a pártot a jelenlegi holtpontról a szavazatokért folytatott harcban.

Petro Porosenko Blokkjánál a rosszmájúak szerint még a vasárnapi közgyűlés idején is dolgoztak a választási listán. Miután maga az államfő nem jelent meg a közgyűlésen, Vlagyimir Klicsko, a blokkhoz csatlakozott UDAR párt elnöke jelentette be a küldöttek előtt, hogy kész a választási lista élére állni. A közvéleménykutatások alapján meggyőző választási győzelemre készülő tömörülés listájának első tíz helyén Klicskót Jurij Lucenko, Olha Bohomolec, Volodimir Hrojszman, Musztafa Dzsemilev, Julij Mamcsur, Mikola Tomenko, Marija Matiosz, Irina Herascsenko és Vitalij Kovaljcsuk követi.

(unian.ua/pravda.com.ua/zzz)