Nagymuzsalyi diákok a Nagyságos Fejedelem nyomában

2014. október 30., 05:30 , 720. szám

A Rákóczi Szövetség által meghirdetett október 23-i diákutaztatási pályázat egyik nyertese a Rákóczi Szövetség Nagymuzsalyi Ifjúsági Szervezete lett, melynek támogató tanára Jakab Erika, a KMKSZ Nagymuzsalyi Alapszervezetének elnöke. Jakab Erika elmondta, hogy régi álma teljesülhetett azáltal, hogy sikerült diákjait a Szövetség támogatásával elvinni Rákóczi fejedelem szülőhelyére, Borsiba, ahol Szajkó Gábor, a sátoraljaújhelyi szervezet elnöke várta a csoportot, s kísérte további útjára. Tárlatvezetés és koszorúzás után Kassa volt a cél, s egy tartalmas városnézés után a kassai székesegyházban a fiatalok leróhatták kegyeletüket a Nagyságos Fejedelem nyughelyénél, ahol édesanyjával, Zrínyi Ilonával, valamint fiával, Rákóczi Józseffel egy koporsóban pihen. A Himnusz eléneklését követően, a diákok koszorút helyeztek el a sírhelyen.

Másnap Vizsolyba utaztak, ahol II. Rákóczi György fejedelem költségén kinyomtatták az első magyar nyelvre fordított Bibliát, megismerkedhettek történetével a fiatalok, sőt nyomtathattak is korabeli módszerekkel. Ez nagyon tetszett a gyerekeknek. Ezt követte egy várlátogatás a festőien szép Boldogkő várába, mely szintén a Rákóczi-család tulajdona volt hajdanában. Az egész kirándulás egy történelmi vetélkedővel zárult, s a figyelmes gyerekeket „rákóczis” ajándékokkal jutalmazta meg Szajkó Gábor.

Ez a kirándulás óriási értékű, hiszen a diákok több olyan helyszínnel ismerkedhettek meg, melyről eddig csak az iskolában hallhattak. Remélhetőleg az ilyen honismereti kirándulások felkeltik a magyar történelem iránti érdeklődést, erősítik a nemzettudatot.

J.E.