Világörökség Magyarországon címmel nyílt kiállítás a brüsszeli Balassi Intézetben

2014. november 18., 17:32

A kulturális örökség védelme, a múlt emlékeinek őrzése összeköti a régmúltat a jelennel és a jövővel, közösségteremtő és megőrző erő – hangsúlyozta múlt csütörtökön este Bocskor Andrea, a Fidesz–KDNP európai parlamenti (EP) képviselője, az EP Kulturális és Oktatási Bizottságának alelnöke a brüsszeli Balassi Intézet Világörökség Magyarországon című, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött kiállításának megnyitóján.

A kiállítás az UNESCO világörökségi listáján szereplő nyolc magyarországi helyszínnel – a budapesti Duna-parttal, a Várnegyeddel, az észak-magyarországi Hollókővel és környezetével, az aggteleki cseppkőbarlanggal, a Pannonhalmi Bencés Főapátsággal és természeti környezetével, a Pécsett feltárt ókeresztény temetővel, a Hortobágyi Nemzeti Parkkal, a Fertő-tóval és természeti környezetével, különleges madárvilágával és a tokaji borvidékkel – ismerteti meg a látogatókat.

Az európai döntéshozó testületek – köztük az Európai Bizottság és az Európai Parlament – kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a kulturális emlékek védelmének, számos konkrét projekttel segítve az épített és az eszmei örökség megőrzésére tett erőfeszítéseket, valamint annak széleskörű megismertetését – mondta Bocskor Andrea. Utalt az új összetételű Európai Bizottság, köztük Navracsics Tibor kulturális, oktatási és ifjúságpolitikai biztos álláspontjára, miszerint az elkövetkező évek egyik legfontosabb feladatának a munkahelyteremtést tekintik. A legszélesebb értelemben felfogott kulturális örökségvédelem pedig számos területen élénkítheti a munkaerőpiacot, és hozzájárulhat új munkaalkalmak megteremtéséhez – fogalmazott.

Szavai nyomatékot kaptak a kiállítás megnyitóját követő kerekasztal-beszélgetésen is, amelyen az Európai Bizottság kulturális, illetve kutatási kérdésekkel foglalkozó szakemberei, egy európai civil szervezet képviselője, valamint a magyar Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltató Központ illetékese a kulturális örökségvédelem társadalmi összetartozást, azonosságtudatot erősítő szerepe mellett hangsúlyozták annak kiemelkedő gazdasági szerepét, elsősorban a munkahelyteremtésben.

(MTI/Kárpátalja)