Hit, remény, öröm

2014. december 14., 15:58 , 727. szám

A hagyományokhoz híven idén is jótékonysági koncertet szervezett Beregszászban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet. A december 11-én megrendezett koncerttel azokon a családokon igyekeztek segíteni, amelyeknek családfenntartói, hozzátartozói a kelet-ukrajnai terrorellenes hadműveletekben vesznek részt.

A koncert kezdetén Kudlotyák Krisztina, a szervezet igazgatója köszöntötte a nagyszámban megjelent érdeklődőt. Kiemelte, hogy advent idején a csodát várjuk, amelyet most a klasszikus zene hoz majd el. Azt kívánta, hogy szülessen meg mindenkiben ez a csoda, s azt vigye is majd magával. Dr. Orosz Ildikó, a főiskola elnöke arra emlékeztetett, hogy a Pro Cultura létrejötte óta minden évben megszervezi az adventi jótékonysági koncertet. A cél minden évben más, de az advent s annak lényege ugyanaz: a várakozás. Várakozás arra, hogy megszülessen Jézus, a mi Megváltónk, s vele együtt eljöjjön hozzánk a fény. Ebben hittünk, hiszünk, s talán jobb jövőt hoz majd nekünk. Advent közelgő, harmadik vasárnapján az adventi koszorún – a hit és a remény lángja után – kigyullad a harmadik, az örömet jelképező rózsaszín gyertya fénye is. Az esemény azt hivatott szolgálni, hogy némi örömet vigyen azon családok életébe, amelyeknek hozzátartozói most nehéz körülmények között töltik mindenapjaikat, sok száz kilométerre szeretteiktől. S bár hazahozni nem tudjuk őket, talán könnyebb lesz a várakozás a segítség által, s a szeretet mellé más is kerülhet majd a karácsonyfa alá. December 11-én 18 család vehetett át 3-3 ezer hrivnyát segítségképpen. Az összeg egy része a főiskola, valamint Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Beregszászi Konzulátusa által szervezett jótékonysági szüreti bálon gyűlt össze. Ehhez hozzájárult a kecskeméti asszonykórus gyűjtése is.

A 18 jelenlévő család képviselőinek Orosz Ildikó, Farkasné Bőcs Judit és Bodnár Zsolt ungvári, Mányi István beregszászi konzul, illetve Kudlotyák Krisztina adta át a pénzösszeget.

A jótékonysági koncerten a Nagyszőlősi Bartók Béla Művészeti Iskola zenekara és kamarakórusa lépett fel, aminek kapcsán Orosz Ildikó hangsúlyozta: reméli, előadásuk mindenkit közelebb visz kicsit lélekben a karácsonyhoz, s segít átértékelni, újraértékelni az elmúlt évet. Az előttünk lévő évben pedig még mindig tehetünk egy apró lépést Isten felé.

A koncert kezdetén Szarvadi Natália, a művészeti iskola igazgatóhelyettese köszöntötte a jelenlévőket, hangsúlyozva, hogy Kárpátalján megértésben és tiszteletben él együtt, egymás mellett sok nép.

A kórus és a zenekar előadásában, Viktor Maruska igazgató vezényletével ismert karácsonyi dalok, a Mennyből az angyal, a Pásztorok, pásztorok, Ó, Betlehem kis városa is felcsendült, de elhangzott Giulio Caccini Ave Mariája, Vaszilj Barvinszkij Ég és föld című darabja, Miroszlav Szkorij Melodyja, és Leroy Anderson két műve is. A Csendes éj pedig több nyelven is felcsendült.

A koncert résztvevői a belépőjegyek árán túl egyéni adományokkal is hozzájárulhattak ahhoz, hogy a közeljövőben a főiskola és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet újabb rászorulókon segíthessen.

Espán Margaréta