Hogy minden gyerek lakjon jól

2015. március 10., 20:31 , 739. szám

A helyi szülők megsegítése, a gyermekek étkeztetésének támogatása céljából indult segélyakció az ungvári járási Nagydobronyban.

Hidi Lászlót, a KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezetének elnökét a közelmúltban keresték fel Nagydobronyból elszármazott, falujuk sorsa iránt érdeklődő, a helyieken segíteni akaró személyek, nevezetesen Őrhidi Mátyás és barátai, akik különböző sajtóorgánumokból értesültek a kárpátaljaiak nehéz gazdasági helyzetéről, a tömeges elszegényedésről. Mivel az élelmiszersegély határon való áthozatala bonyolult és hosszas folyamattal jár, az alapszervezeti elnök javaslatára a segítőkész emberek gyűjtésbe fogtak, s ennek eredményeként 400 ezer forintot gyűjtöttek össze. Bár egy egyszeri élelmiszercsomag is segítséget nyújt a rászorulóknak, hosszabb távon nem jelent megoldást a pénzügyi problémákkal küzdő családok számára. Így, mivel Hidi László elmondása szerint sok olyan család van Nagydobronyban, amelyeknél nem jut mindennap megfelelő mennyiségű étel az asztalra, s kora tavasz lévén még termelni sem tudnak semmit, munkalehetőség kevés van, a helyi férfiak egy része pedig  nem tartózkodik itthon, számos család került olyan helyzetbe, hogy nem tudja gyermekei étkeztetését megfelelően biztosítani. A KMKSZ-alapszervezet ezért úgy döntött, rajtuk próbál meg segíteni az összegyűlt pénzből. A polgármesteri hivatallal, óvodával és iskolával együttműködve az alapszervezet elnöksége összeállított egy listát a rászoruló gyermekekről, s ennek köszönhetően március 10-től a tanév végéig 25 gyermek étkeztetését biztosítják.
Az alapszervezet tovább fűzte a kezdeményezést: a 2014-ben megtakarított pénzösszeget idén nem fesztiválszervezésre, hanem a dobronyi családok megsegítésére fordítják. Ezen akcióban az óvodások részesülnek. Mivel sok család nem tudja fizetni a 150 hrivnya/hónap óvodadíjat, ezt a feladatot az alapszervezet vállalta magára. Ez év júniusáig így 7 gyermek óvodai költségeit fizetik.
Lesz rá mód, hogy a kezdeményezést a következő tanévben is folytassák, hogy minél több rászoruló gyermek mentesüljön a nehéz gazdasági helyzet velejáróinak legalább egy része alól.

Espán Margaréta