Kárpátalja cserkészei Visken

2015. április 29., 09:58 , 746. szám

A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ) idén második alkalommal szervezte meg cserkésznapját, melyen közel 300 fő vett részt. A rendezvénynek – amelyre Kárpátalja minden szegletéből érkeztek cserkészek, összesen 9 csapat – a Viski Kölcsey Ferenc Középiskola adott otthont április 26-án.

„A célunk az volt, hogy közelebb hozzunk egymáshoz minden kárpátaljai cserkészt, emellett más fiatalokkal is megismertessük a cserkészmozgalmat, hogy kedvet kapjanak a csatlakozáshoz” – mondta lapunknak Molnár Beáta, a rendezvény főszervezője, a KáMCSSZ mozgalmi vezetője. A cserkészeken kívül sok érdeklődő látogatott ki a rendezvényre: helyi családok, idősek és fiatalabbak is.
Cserkészszokáshoz híven az idei megnyitót is zászlófelvonással és a cserkészindulóval kezdték. Popovics Pál, a KáMCSSZ elnöke nyitotta meg a rendezvényt, majd Molnár Beáta köszöntötte a megjelenteket, ismertette a nap programját. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Forgon László, a helyi iskola igazgatója, Jenei Károly református lelkipásztor, valamint Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke is, akik köszöntötték az egybegyűlteket.
A cserkésznap istentisztelettel indult a helyi református templomban, majd a Viski bicskások muzsikájára, Váradi Enikő és Jakab István táncosok vezetésével autentikus magyar táncházra került sor. A színes magyar táncok és népdalok után a bátrabbak íjászkodhattak és lovagolhattak.
Az udvaron felállított sátrakban kézügyességüket próbálhatták ki a résztvevők.
A nap második felében a fiatal cserkészek számára ügyességi vetélkedőt szerveztek. A nagyobbak helyismereti akadályversenyen vehettek részt, a helység különböző pontjait kellett felkeresniük térkép segítségével, így aztán Visk minden részén zöld nyakkendős cserkészekkel lehetett találkozni. A rendezvényt az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet támogatta.  A cserkésznap eredményhirdetéssel, zászlólevonással és közös faültetéssel zárult.

/grace/