„Jobb hazát már nem lelünk”

XX. Tiszacsomai honfoglalási emlékünnepség

2015. június 24., 10:31 , 754. szám

Június 21-én huszadik alkalommal szervezte meg Honfoglalási Emlékünnepségét a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban a KMKSZ megyei szervezte, illetve Beregszászi Középszintű Szervezete és Tiszacsomai Alapszervezete azzal a céllal, hogy emlékeztesse az érdeklődőket arra a nem mindennapi cselekedetre, amely során őseink elfoglalták a földet, melyet 1100 éve vallunk hazánknak.

Az emlékünnepség kezdetén Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke köszöntötte a jelenlévőket, emlékeztetve: az eseménnyel honfoglaló őseinkre emlékezünk, akik „a magyarság legnagyobb vállalkozását hajtották végre a Kárpát-medencébe való betelepedésükkel, hisz itt hont foglaltak és hazát szereztek”. A honfoglalás eseményeit Nagy Valentin tiszacsomai fiatal elevenítette fel Kovács Vilmos Verecke c. versével.

Kozma Péter Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormánymegbízott beszédében a honfoglalás „magasztos pillanatait” elevenítette fel, amely során „az addigi vándorló élet után Pannóniába érve a magyarok megtelepedtek a Kárpát-medencében, és a szállásterület hazává változott”. Bár a nagy történelmi időtávlat és a viszonylag kevés írásos forrás miatt nehéz pontosan rekonstruálni a honfoglalás menetét, tudvalevő, hogy az új haza elfoglalása előtt a hét magyar törzs vérszerződést kötött, Árpád személyében fejedelmet választott magának, ő pedig sikeresen hajtotta végre ezt az óriási feladatot, s őseink letelepedtek a Kárpát-medencében. Az Etelközben megkötött vérszerződés a mai napig hatással van ránk, mindannyiunk felelősségét jelenti, hiszen nem csupán a hét vezér, hanem az összmagyarság kötött szövetséget, s azzal a földdel is, amelyen megtelepedett. Ez a szövetség így nemzeti önazonosságunk, hazaszeretetünk és hazánk védelmének alapja. S bár a trianoni békediktátum felszabdalta ezeréves államunkat, honfoglaló őseinkre emlékezve kijelenthetjük: minden magyar felelős minden magyarért, és nincs határon inneni és határon túli magyar, csak egyetlen magyar sorsközösség. Az, hogy az elmúlt 1100 évben a sok viszontagság ellenére is megmaradt népünk, s nem tűnt el a történelem süllyesztőjében, összetartozásunkat mutatja: szétválaszthatatlanul összeköt bennünket történelmünk, anyanyelvünk, irodalmunk, zenénk, világraszóló alkotásaink, közös értékeink. Az isteni gondviselésnek hála a gondterhes időkben is leküzdöttük a veszélyeket, tanújelét adva ezzel annak az életerőnek és államfenntartó képességnek, amellyel a magyarság rendelkezik. A honfoglalás üzenete máig megmaradt: egy lelki haza gyermekei vagyunk, s mindannyian felelősek vagyunk egymásért. Feladatunk tovább építeni azt a hazát, amelynek alapjait Szent István és a többi nagy magyar államférfi rakta le.

Dr. Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, parlamenti képviselőnk beszédében arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy a kárpátaljai magyarság életében különösen nagy hangsúlyt kap a honfoglalásra való emlékezés. Ennek tanújele a KMKSZ által létrehozott emlékpark, a munkácsi vár felett őrködő Turul és a vereckei emlékmű is. Mindezek azért is oly fontosak a kárpátaljai magyarok számára, mert a XX. században több állam kötelékéhez kellett tartoznunk, s a történelmi tények meghazudtolásával számtalanszor próbálták elvitatni múltunkat, elvenni történelmünket, s azt bizonyítani, hogy nincsenek gyökereink e földön. Ezen emlékhelyek azonban 1100 éves múltunk bizonyítékai. Történelmünk valós eseményeken alapszik, amelyekre büszkék lehetünk, s amelyeket nem lehet hamis állításokkal meghazudtolni. A kárpátaljai magyarság sorsának jelenleg egyik legnehezebb időszakát éli meg a háborús helyzet és a gazdasági válság miatt. A honfoglalás és az államalapítás emlékezete ezért most különösen nagy erőt adhat számunkra. Hiszen lehetetlen vállalkozásnak tűnhetett, hogy 400 ezer magyar biztonságosabb területre költözik, hazát alapít, s közösségét 1100 éven át meg is tudja tartani. Erre kell emlékeznünk: a magyarság a legnehezebb körülmények között is meg tudott és meg is akart maradni szülőföldjén. Ez adjon erőt nekünk a megmaradásban.

Levcsenkó Róbert görög­katolikus espereshelyettes köszöntőjében a hon fontosságát emelte ki, s arról szólt, hogy az ember csak egy helyen érezheti magát igazán otthon. Aki mindenhol úgy érzi, hogy otthon van, annak igazán nincs is hazája. A mi hazánk Kárpátalja, erre kell büszkének lennünk, s nem egyszerűen „csak” megmaradni, hanem élni is, közben pedig teljesíteni kötelességeinket. Ezt pedig úgy tehetjük csak meg, ha a hon fogalmán kívül magunk előtt tartunk két másik rövidke szót is: Úr és Hit.  Dávid Árpád református lelkipásztor Tamási Áron gondolatát idézte: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Az emlékünnepségnek ezt a gondolatot kell megerősítenie minden résztvevőben. Majd Mózes első könyvéből idézte Isten Jákobhoz intézett szavait: „Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked.” Erre az igére bátran hagyatkozhat a magyarság.

Sin József a jelenlévőkhöz szólva hangsúlyozta: őseink feladata a honszerzés volt, a mienk pedig ennek a honnak a megőrzése. Az anyaország vezetése a nemzetegyesítés politikáját hirdeti, s nekünk is fel kell vállalnunk ezt, bízva jövőnkben, egy közösséget alkotva. Tartsuk szem előtt szülőföldünk költője, Kecskés Béla szavait: „Ide születtünk, ez a sors / lett a miénk s munkál velünk, / a kozmosz-szél ide sodort, / és jobb hazát már nem lelünk.”

Végezetül Molnár László, a KMKSZ kulturális titkára szólt a jelenlévőkhöz egy meglepő tényt ismertetve: egy kanadai egyetemen logisztika tantárgyból vizsgatétel a magyar honfoglalás. Őseink kb. 400-500 ezren voltak a honfoglalás idején, háromszor ennyi lovat, számtalan jószágot hoztak magukkal. Az a 400-500 ezer ember nemcsak katona volt, hiszen soraikban várandós asszonyok, gyerekek, idősek is voltak. Mindezekkel együtt pedig úgy tudtak hazát szerezni, hogy nem álltak rendelkezésükre a mai kor technikai vívmányai. Ezt a feladatot nem tudnák akárkik végrehajtani.

A köszöntők elhangzását követően a jelenlévők elhelyezték koszorúikat Szent István király és Árpád fejedelem szobrai előtt. Közben Peres Dóra énekelte el a Honfoglalás c. film ismert betétdalát. Majd kezdetét vette a színes kulturális program. A mezőgecsei Kékviola Néptánccsoport galgamenti lassú és friss csárdással, rábaközi, viski és kalocsai csárdással lépett fel, a Tiszacsomai Kultúrház Bokréta hagyományőrző csoportja pedig szatmári leánytánccal, gyerekjátékokkal, szatmári lassú és friss csárdással. A Nagymuzsalyi Hagyományőrző Tárogató Csoport Az én hazám csendes pentaton ének című zenés-verses összeállítással emlékezett a honfoglalásra, történelmünk fontos mozzanataira, a Kokas Banda pedig a magyar népzene és néptánc világába kalauzolta a jelenlévőket.

A kulturális program mellett egyéb szórakozási lehetőségekkel is kedveskedtek a szervezők az emlékünnepségre kilátogatóknak. Az érdeklődők kipróbálhatták az íjászkodást, lovaglást, szövést, pásztorbotkészítést, lehetett kézműveskedni, hajfonatot készíttetni, horgolt ékszereket és dísztárgyakat, valamint szőtteseket is megtekinteni.

„Őseink itt nyugosznak mind, / s ők ma sem csupán tetemek: / szólnak pentaton dalaik – / E föld nekünk rendeltetett.” (Kecskés Béla: Szülőföldünk).

Espán Margaréta