A honismereti barangolás folytatása

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”

2015. július 8., 08:29 , 756. szám

Lassan hagyományt teremtve harmadszor indultak honismereti kirándulásra az idei év legjobb tanulói Nagybocskóról, Técsőről, Bustyaházáról, Viskről és Husztról június 27-én, szombaton.

Az indulás előtt ifj. Sari József viski magyartanár, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke köszöntötte a kirándulókat, ismertette az utazás célját, menetét, létrejöttének segítőit, kiemelve Schmitt Pál volt köztársasági elnök, valamint a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének támogatását.

A Nagyág-folyó mentén haladva Takács Tamás técsői földrajz- és történelemtanár hívta fel a figyelmet a talabori vízierőművek hasznosságára. Ezt követően Czébely Ilona viski biológiatanár a természet szépségét, felbecsülhetetlen értékét hangsúlyozta. A diákok megismerhették a vidék természetvédelmi területeit, ezen belül a Kárpáti Bioszféra Rezervátum 8 területi egységét, azok érdekességeit.

Ökörmezőre érkezve Cubik László viski történelemtanár ismertette a település eredetét, történtének fontosabb állomásait, nevezetességeit.

A Szinevéri Nemzeti Parkban hegyekkel és erdőkkel borított csodás kilátás tárult elénk, melynek rövid megtekintése után Takács Tamás elmondta a tó keletkezésének legendáit, valamint a fontosabb, történelmileg hiteles adatokat. Kirándulásunk egyik célpontja Kárpátalja és egyben Ukrajna legmagasabb, közel 1000 méter magasságban fekvő hegyi tava, a Szinevéri-tó, melynek feltérképezése minden utazó számára izgalmasnak bizonyult.

A tengerszem megtekintése után folytattuk utunkat Kalocsára, ahol Cubik László tartott előadást a hely történetéről, ezt követően megtekintettük az itt található XVII. századi fatemplomot. A helyi idegenvezető érdekes beszámolót tartott a templom történetéről, a kertjében található fák legendáiról.

Majd megtekintettük a falumúzeumot és a magyar csendőr házát.

Az ófaluban tett látogatás után a magyar honvédség által a második világháború alatt kiépített Árpád-vonal bunkereit szemléltük meg, ahol Takács Tamás ismertette azok történelmi fontosságát. A rövid pihenő alatt elfogyasztottuk uzsonnánkat, felfrissültünk a helyi forrás vize által.

A hazafelé vezető úton rövid megállót tartottunk a kristálytiszta vizű Rákóczi-forrásnál, melyből maga a fejedelem is ivott. Megtudtuk, hogy a település nevében is az ő emlékét őrzi.

Élményekkel gazdagodva tértünk haza, emlékezetünkben sokáig megmaradnak a kirándulás során szerzett tapasztalatok, melyek mind az identitástudatunk megerősítését szolgálják.

Reményeink szerint jövőre folytatni tudjuk a honismereti barangolást, mely által jobban megismerhetjük szülőföldünket, gazdagodhatunk hazánk szépségeivel.

Szabó Gabriella,
a Huszti Magyar Tannyelvű Általános Iskola magyartanára