A melanóma

2015. július 8., 08:32 , 756. szám

Manapság sokat beszélnek a napsugárzás káros hatásairól. Szeretnék kicsit többet megtudni erről a kérdésről – telefonált be a Kárpátaljához egy nagyszőlősi olvasónk. A kérdést dr. Kovács Mihály, a Viski Nagyközségi Orvosi Rendelő orvosa világítja meg.

– Az egyik legveszélyesebb daganatos bőrbetegség a melanóma – indítja beszélgetésünket a doktor. – Most, hogy itt a jó, meleg idő, szeretünk napozni, szépen lebarnulni, de ilyen időben fenyeget leginkább a melanóma, mely az életet leginkább veszélyeztető rosszindulatú bőrdaganat, s a belső szervekre is átterjedhet, de egyúttal a legkönnyebben felismerhető bőrtumor, s ha idejében eltávolítják, gyógyítható. Megjegyzendő viszont, hogy az egyik leggyorsabban szaporodó daganatféleség, mely a pigmenteket termelő sejtekből indul ki. Előfordulásának gyakorisága pedig az utóbbi években csaknem megduplázódott. Bár elsősorban a bőr megbetegedése, előfordulhat más szervekben is, például a szemben vagy a nyálkahártyákon. A kockázati tényezők közé tartozik, ha az ember bőre világos árnyalatú, a haja szőke, a szeme kék, ha a családjában már előfordult melanómás beteg, illetve, ha sok anyajegye van.

– Melyek a betegség tünetei?

– A bőrön sötét színű növedék jelentkezik, daganat formájában. Színe a pigmentsejtnek a bőrben való elhelyezkedési mélységétől függően lehet fekete, kékesfekete, kék, barna, szürke, illetve ezek kombinációja. Lehet aszimmetrikus, egyenetlen szélű, a milliméterestől a centiméteres átmérőjűig terjedő, a bőrből csomósan, olykor karfiolszerűen kiemelkedő, de az is előfordulhat, hogy nem emelkedik ki a bőr szintjéből, sőt kimondottan lapos. Vérezhet, esetleg kifekélyesedik. Általában ép bőrön jelentkezik, de a meglévő anyajegyből is kiindulhat. Minden olyan anyajegy melanómagyanús, mely bármilyen elváltozáson megy át, módosul az alakja, vagy gyors növekedésnek indul, vagy éppen kisebb lesz, sötétebbé, fájdalmassá válik, esetleg viszket, s úgy is változhat, hogy a szélein megnő, de középen vagy egyéb helyeken visszahúzódik, kifehéredik. Minden, ingerlékenységnek kitett anyajegy veszélyes lehet. Különös figyelmet érdemel a kisebesedő, kifekélyesedett, pörkös, pigmentnyúlványt kibocsátó, viszkető, gyulladásos résszel körülvett bőrnövedék.

– Mit tehetünk azért, hogy idejében felfedezzük a melanómát?

– A korai felismerés érdekében ajánlatos két-három havonta önvizsgálatot végezni: tisztálkodás után, a tükör előtt állva vegyük alaposan szemügyre az egész testünket, bőrünk felszínét. Ha hirtelen fellépett elváltozást észlelünk, vagy ha a már meglévő anyajegy hirtelen viszketni, vérezni kezd, azonnal forduljunk bőrgyógyász-onkológushoz. Ha a családban már volt melanómás beteg, akkor feltétlenül szükséges a család minden tagjának a szűrővizsgálata onkodermatológus szakorvosnál. Ezt a szűrővizsgálatot éppolyan komolyan kell venni, mint a tüdőszűrést vagy egyéb szűrővizsgálatot. Mindössze öt percet vesz igénybe, és semmilyen kellemetlenséggel nem jár. A korai felismerés talán semmilyen egyéb betegség esetében nem olyan könnyű, mint a melanómánál, hiszen a bőrön látható elváltozásról van szó, nincs szükség felszerelésekre, különleges eszközökre, fájdalmas vizsgálatokra.

– Miként kezelik a melanómás beteget?

– Korai stádiumban egyszerű műtéttel eltávolítható a daganat. Összetettebb viszont a kezelés, ha a melanóma a nyirokutakon keresztül bejut a nyirokcsomókba, a belső szervekbe, és áttétek alakulnak ki. Ezekben az esetekben a műtétet követően kemoterápiával és immunterápiával folytatódik a kezelés. Mi is az immunterápia? Célja a daganatos sejtek elpusztítása, illetve növekedésük megakadályozása. Injekciós kezelésről van szó, mely egy-két évig tart, s az a lényege, hogy megerősítse a szervezet védettségét a tumorral szemben. Mindent összegezve azonban a legfontosabb a megelőzés, a bőr fényvédelme.        

Lajos Mihály