„Ez hát a hon…”

Honismereti kirándulás a Kárpátok között

2015. július 22., 10:40 , 758. szám

A beregsomi református egyház 2015. július 4-én immáron második alkalommal adott lehetőséget a közösség számára, hogy egy kirándulás alkalmával megismerkedjenek személyesen is Kárpátalja nevezetességeivel. Nagy örömmel, és elsősorban Istenünk felé való hálával a szívünkben gondolunk vissza erre a napra.

A 74 személyből álló csapatunk első útja a Munkács melletti Kendereskére vezetett a KMKSZ által emelt Feszty-kilátóhoz, ahonnan Feszty Árpád leghíresebb művén, a Feszty-körképen is megörökített tájat szemlélhettük meg. Popovics Béla felfedezésének jóvoltából mi magunk is láthattuk, hogy az emlékművön megjelenő, és az azt körbeölelő táj teljes mértékben megegyezik. A felfedezés élménye akkor teljesedett ki számunkra, amikor az emlékművön ábrázolt füstcsóvát is felfedeztük a város irányában, mintha csak abban a pillanatban álltunk volna ott, amikor a festmény készült.

Ezt követően a bereg­szent­miklósi várkastélyba tettünk látogatást, ahol a vár bérlője, Bartos József festőművész vezette körbe a somi társaságot élvezetes beszámolóval a vár és annak lakói történetéből.

Mielőtt tovább folytattuk volna utunkat, a polenai környezet látványával betelve fogyaszthattuk el a reggeli mellé járó, ébresztő kávénkat.

Nem sokkal dél előtt már a Vereckei-hágó felé vezető úton sétálhattunk, hogy megtekintsük Matl Péter monumentális alkotását, mely Árpád vezetésével őseink átkelésének és hazára találásának állít emléket. A hegyről szétnézve a Kárpátok vonulatain megpróbáltuk magunk elé képzelni a honfoglaló magyarokat, amint lovaikkal, szekereikkel átkelnek a Vereckei-hágón. Kevés az olyan idelátogató, akit ne érintene meg a fenséges táj látványa és a történelmi múlt érezhető jelenléte. Csodálatos volt együtt énekelni a Himnusz sorait az emlékmű mellett.

Gyönyörködve a Kárpátok nagyságában és szépségében, buszunkkal megérkeztünk Fülöpfalvára, ahonnan néhány métert gyalogolva eljutottunk a Sipot-vízeséshez, melynek vize a környező patakokból adódik össze, nevét pedig az ukrán „sipít”(pezsgés, sistergés) szóból kapta. A hegy oldalához erősített falépcsőn a vízesés tetejéig is fel lehet menni, ahonnan a látvány még maradandóbb emlékekkel gazdagította a beregsomiak kis csapatát.

A hazafelé tartó úton kihagyhatatlan volt a Szolyva városában kialakított emlékpark meglátogatása, amit a „málenykij robot” áldozatainak emlékére létesítettek. A gyerekek és a fiatalok megismerhették, az idősebbek pedig feleleveníthették azt a szörnyű múltat, amelynek következtében annyi név tárult a szemünk elé az emléktábláról. Emléküknek adózva elénekeltük református himnuszunkat (Mindig velem, Uram…).

A beregvári Schönborn-kastély volt a nap utolsó látványossága, ahol körbejárva a rendezett udvar területét, megálltunk a fiatalság forrásánál, amelyből jót kortyolva visszafelé vettük az irányt, s hálát adva Urunknak a csodás napért, hazaérkeztünk Beregsomba.

Kárpátalja olyan sok látnivalóval rendelkezik, amit nem lehet egy nap alatt körbejárni, így már a hazafelé vezető úton elterveztük a közeljövőben esedékes újabb kirándulásunk főbb megállóhelyeit.

Honismereti kirándulásunk megvalósításában nagy segítségünkre volt a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete, mivel támogatásuk révén lehetővé tették, hogy családok is részt vehessenek ezen a nem szokványos utazáson, lényegesen csökkentve az erre az alkalomra szükséges költséget. Ezúton köszönjük támogatásukat a beregsomi református presbitérium nevében is! Istenünké legyen a hála és a dicsőség!                

A szervezők