Három képviselőt hallgatna meg a munkácsi események kivizsgálására létrehozott parlamenti bizottság

2015. július 22., 16:43

A július 11-i események kivizsgálására létrejött eseti parlamenti vizsgálóbizottság következő ülésére meghívja Viktor Baloga és Dmitro Jaros (a Jobboldali Szektor (PSZ) vezetője) független képviselőket, valamint Musztafa Najem képviselőt a Petro Porosenko Blokkja frakciójából.

Az UNIAN hírügynökség tájékoztatása szerint a testület erről mai ülésén döntött. A vizsgálóbizottság tagjai úgy határoztak, hogy az említett képviselők meghívása ügyében Volodimir Hrojszmanhoz, a Legfelsőbb Tanács elnökéhez fordulnak.

A testület ülésén Andrij Popov, a vizsgálóbizottság vezetője, a Legfőbb Ügyészség különösen fontos ügyekben illetékes főnyomozója közölte: „hat személyt azonosítottak, akik részt vettek (Munkácson) a Lermontov utca (a fegyveres konfliktus kirobbanásának helyszíne) lezárásában”. Elmondása szerint mindegyiküket terrorcselekmény elkövetésével és törvénytelen fegyveres szervezet létrehozásával gyanúsították meg, a büntetőtörvénykönyv 255. és 258. cikkelyének megfelelően – adta hírül kárpátaljai hírportálok nyomán az MTI.

A főnyomozó arról is tájékoztatott, hogy a vizsgálóbizottság terrorszervezet létrehozása és terrorcselekmény elkövetése ügyében vizsgálódik. Hozzátette, azt is tisztázni akarják, hogy idejében és helyesen reagáltak-e a rendőri vezetők Munkácson a július 11-i események során. A két ügyet egy eljárássá vonták össze – mondta el Popov.

Az UNIAN emlékeztet, hogy július 11-én fegyveres összetűzésre került sor a PSZ tagjai és a Mihajlo Lanyo parlamenti képviselő kíséretéhez tartozó személyek között Munkácson. A PSZ álláspontja szerint Lanyo maga hívta őket tárgyalni, mivel a szervezet zavarni kezdte a csempészést.

(unian.ua/MTI/Kárpátalja)