Az államfő aláírta a helyhatósági választási törvényt

2015. augusztus 6., 20:07 , 761. szám

Petro Porosenko ukrán elnök ellátta kézjegyével a helyhatósági választási törvényt. Az UNIAN hírügynökség múlt csütörtöki beszámolója szerint ezt Vitalij Kovalcsuk, az elnöki adminisztráció vezetőjének helyettese jelentette be kijevi sajtótájékoztatóján.

Szavai szerint a mostani (október 25.) választásokon fogják „tesztelni” az új választási rendszert, amelyet ezt megelőzően még sohasem alkalmaztak Ukrajnában.

Kovalcsuk azt is kijelentette, hogy a választásoknak „a programok, eszmék és személyiségek vetélkedésének kell lennie, s nem a pénztárcákénak”.

Az UNIAN emlékeztet, Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa július 14-én fogadta el az új helyhatósági választási törvényt, mely a Krími Autonóm Köztársaság Legfelsőbb Tanácsa, a megyei, járási, városi, városi kerületi, községi és nagyközségi önkormányzatok, a városi, községi és nagyközségi tanácselnökök választásának megszervezéséről és lebonyolításáról rendelkezik.

A jogszabály értelmében a falusi és nagyközségi tanácsok képviselőit a jelenleg is érvényes egymandátumos egyéni választókörzetekben, egyszerű többséggel, azaz egy fordulóban választják meg. A Krími Autonóm Köztársaság Legfelsőbb Tanácsa, a megyei, járási, városi, városi kerületi tanácsok képviselőit – arányos preferenciális választási rendszer alapján. Tehát a választásokat úgynevezett többmandátumos választókerületekben tartják, melyek határai egybeesnek a Krími Autonóm Köztársaság, az adott megyék, járások, városok és a városok kerületeinek határaival, a helyi pártszervezetek választási listái alapján, egyidejű jelöltállítással a territoriális körzetekben, amelyekre a többmandátumos választókerület tagolódik. A városi tanácselnököket azokban a városokban, ahol a választók száma eléri, vagy meghaladja a 90 ezret, egymandátumos választókerületben választják meg a szavazatok abszolút többségével, azaz ezeken a településeken második választási forduló is lehetséges. A falusi, nagyközségi, városi (ahol a szavazók száma nem éri el a 90 ezret) tanácselnököket, falusi elöljárókat egyszerű többséggel, egymandátumos választókerületben választják meg. A képviselők a törvény második olvasatban történt elfogadásakor úgy határoztak, hogy pártszövetségek nem indulhatnak a választásokon.

Az új jogszabály előírja, hogy egy adott önkormányzat létszámát a Központi Választási Bizottság határozza meg a választási kampány kezdete előtt, a választók számától függően. Vitalij Kovalcsuk jelezte, hogy a helyi tanácsok képviselőinek száma várhatóan közel egyharmadával fog csökkenni.

Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa október 25-ére tűzte ki a helyhatósági választásokat a megszállt területek kivételével egész Ukrajnában. A megszállt területeken nem lesznek választások. Ugyanakkor a parlament határozatával a Központi Választási Bizottság (CVK) hatáskörébe utalta annak eldöntését, hogy megrendezik-e a választásokat Donyeck és Luhanszk megyék ukrán ellenőrzés alatt álló, de „problémás” településein, mint amilyen például Szlovjanszk vagy Sirokine – jegyzi meg az Ukrajinszka Pravda. Azokon a településeken, ahol október 25-én nem szavaznak az új önkormányzatokra és településvezetőkre, a parlament egy későbbi időpontra ír ki választásokat – teszi hozzá az UNIAN hírügynökség.

(unian.ua/pravda.com.ua/hk)