Hogyan kaphatom vissza a pénzem?

2015. augusztus 12., 09:22 , 761. szám

„Kölcsönadtam egy ismerősömnek 100 eurót. Azt ígérte, két hónapon belül visszafizeti a pénzt. Mivel azt hittem, megbízhatok benne, nem kértem elismervényt a pénzről, sem arról, hogy mikor adja meg a tartozását. Amikor letelt a két hónap, s ő nem fizetett, számon kértem rajta az ígéretét. Semmit se tagadott, de azt mondta, most nincs pénze. Ugyanez a jelenet ismétlődött meg egy, majd még egy hónappal később is. Amikor egyszer a barátaimmal kerestem fel őt visszakövetelni a pénzt, fizetni ugyan nem tudott, viszont leírta egy papírlapra, hogy elismeri a tartozását, s amint teheti, fizetni fog. Időközben megbetegedtem, és most már valóban nagy szükségem lenne arra a pénzre. Hogyan szerezhetném vissza a kölcsönadott összeget? Talán forduljak a rendőrséghez?”

– Hasonló helyzetben nem célszerű bevonni a rendőrséget a vita rendezésébe, hiszen nem jogosultak intézkedni. Az egyetlen megoldás ilyenkor az lehet, ha keresettel fordul az alperes, tehát esetünkben az adós lakóhelye szerint illetékes bírósághoz. A keresetben célszerű részletesen leírni az esetet, s mellékelni szükséges az ügy valamennyi dokumentumát, mindenekelőtt azt a papírost, amelyen az adós elismerte a tartozását. A bíróság mérlegelésétől függően szükség lehet azoknak az embereknek a vallomására is, akik tanúi voltak annak, amint ön átadta az adósnak a szóban forgó összeget, illetve jelen voltak, amikor az később elismerte a tartozását. A keresethez ugyancsak csatolni szükséges a bírósági illeték megfizetését igazoló csekket.

Ukrajna törvénye a bírósági illetékről értelmében tulajdoni kérdésekre vonatkozó kereset esetén a befizetendő illeték mértéke a kereset tárgyát képező összeg egy százaléka, de nem lehet kevesebb, mint a minimálbér 0,2 százaléka, vagy több a minimálbér háromszorosánál.

hk