Báger Gusztáv: „Lét és morál”

épp leszaladok a Garay-piacra

reggel hétkor nagy bódulatban

előtte Fellini-filmet álmodtam

nagy fenekű meztelen nőkkel

most meg ott látom a kofa arcát

hozzáképzelem a többit

majd beállok a vidám sorba

túrós kifliért és kenyérért

kellemesen hűvös a nyár

a troli halkan araszol az autók között

kevés dolgozó ténfereg az utakon

visszagondolok tizenkét évvel korábbi

sétámra ezen a helyen amikor még volt idő

a régi Garay-piac savanyú káposzta illatában

hatalmas tömeg hömpölygött és sok lengyel seftelő

de épp csak átfutnak elmémen a képsorok

megpillantok egy ötvenen túli biztonsági őrt

aki kávét keverget sztoikus higgadtsággal

igazítja meg szemüvegét majd nagyon sokáig

kavarja a habot épp hogy őszül

boldogan tekint a jövőbe

a mozgólépcső és a traverzek irányába fel

irigylésre méltó pasas van belső tartása

talán meg se írom ha nem jön a barátja

kopott szakadt emberke tépett szatyorral

leül hozzá megmagyarázni mi az ábra

ebben az országban foci gazdaság unalom

a másik hallgat mint Midasz király

akinek tömény arany a háza

nem izgatja a másik férfi csak meghívja kávéra

neked könnyű így a kócos tanonc

van egzisztenciád

felhörpintik a kihűlt italt

és indulnak mind a ketten

ellenkező irányba mint a versem

aki egy szórólap invitálásának engedve

(10 csomag WC papír 500 Ft)

épp a kínai vegyesboltba tart

A „Lét és morál” című szabadvers – mely a Hitelben jelent meg – nemcsak önmagában, hanem „származását” illetően is érdekes írás. Báger Gusztáv József Attila-díjas kortárs költő tollából való, amely szerzőnk a közgazdaságtudomány kandidátusa, és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára. Ellenben, aki úgy hiszi, hogy a szerző szakmai érdeklődési köre visszaköszön majd a versből, csalatkozni fog.

Ráadásul a költemény nem is annyira „létről” és „morálról”, mint inkább „a valós életről” szól, ráadásul elsősorban nyelvi-helyesírási, pontosabban központozási sajátosságával tűnik ki. Viszont, ahogy haladunk előre a szövegben, átléphetővé válik ez az akadály, hiszen kíváncsiságunkat fölkelti a költemény történetszerűsége. Hogy mi fog tehát történni e versben, hogy mit fog „elmesélni” a versbeli alany. Ez a történetmesélés helyenként leírásba fordul, mondhatni szociokulturális részletezésbe. A jelenlegi és a tizenkét évvel korábbi „Garay piac” kapcsán Budapest egyik részéről szóló helyzetjelentéssé alakul. Így pillantjuk meg a „Fellini-filmbe” való „kofát”, és így tűnik elénk két, ugyancsak jellegzetes alak: az ötvenes éveiben járó „biztonsági őr” és barátja, a „kopott, szakadt emberke, tépett tarisznyával”. És mindeközben érezni lehet az átható „savanyú káposzta illatot”.

A legvégén viszont épp e valóságosságot számolja föl a szerző. Amikor azt mondja, hogy a megismert két alakhoz képest épp ellenkező irányba indul el a „verse”, ezzel figyelmünket arra hívja föl, hogy mindaz, amit olvasunk, csupáncsak szöveg…

Penckófer János