Nagy költőnkről születésnapján emlékeztek meg a Tisza-parti községben

169 éve Badalóban járt Petőfi Sándor

2016. január 6., 10:10 , 782. szám

A magyarság legismertebb költője, a halhatatlan Petőfi Sándor 1847 júliusában Erdélybe igyekezett menyasszonyához, Szendrey Júliához. Utazása során a badalói református templom falának tövében tartott pihenőt. 1938-tól a templom falán hatalmas márványtábla emlékeztet erre az eseményre, melyet a badalóiak minden esztendő első napján, a költő születésnapján megkoszorúznak, és ünnepi istentisztelettel emlékeznek meg a nagy poétáról.

Igehirdetésében Sápi Zsolt badalói református lelkész a 2016-os év első napján arra szólította fel hallgatóságát, hogy ne induljanak céltalanul az új esztendőben, kérjék a célt az Istentől, és az ő általa kijelölt utat járják végig.

Dr. Jakab Lajos helyi családorvos, a Beregszászi Járási Tanács képviselője nemzeti himnuszunk eléneklését követően elmondta, hogy a KMKSZ és a Badalói Református Egyházközség közös szervezésében minden esztendő első napján igyekeznek megemlékezni Petőfi Sándorról. Majd felolvasta annak a Kárpátaljai Magyar Faluszövetség által kiadott, korabeli hirdetőplakátnak a szövegét, amellyel 1938. augusztus 14-én felhívták Kárpátalja magyarságának a figyelmét a badalói templom falán elhelyezett emléktábla országos magyar ünnepség keretében történő felavatására.

Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője – akinek édesapja, Gulácsy Lajos püspök 1978-tól öt éven át volt a badalói gyülekezet lelkipásztora – köszöntőbeszédében Hamvas Bélát idézve kijelentette: „Az a mű, amely mögött nem áll hiteles élet, csak svindli.” Majd emlékeztette hallgatóságát, hogy Petőfi Sándor művei és az élete tökéletes összhangot mutatnak, nincs közöttük ellentmondás. A költő életének és műveinek legfőbb üzenete a mai korhoz Gulácsy Géza szerint az, hogy ne az erőfeszítésektől mentes életet keressük, ne könyöradományra várjunk, mert az soha nem viszi előre az ember és a nemzet ügyét. „Egyetlen dolog segíthet, az akarat. Az az akarat, amely tetté magasztosul...”

Szalai Imre, Badaló polgármestere a gondviselő Isten ajándékának nevezte Petőfit a népét öntudatra és önérzetre ébresztő költő munkásságát méltató beszédében, majd békés, boldog, sikeres és szeretetteljes új esztendőt kívánt minden jelenlévő számára, remélve azt, hogy a 2016-os év sokkal több örömöt tartogat majd számunkra és országunk számára, mint az elmúlt 2015-ös.

Badaló szülötte, Ferenci Attila színművész elszavalta Petőfi Sándor Egy estém otthon című versét. Az ünnepi istentisztelet a Szózat eléneklésével zárult, majd a helybéliek és a vendégek – közöttük Badaló anyaországi testvértelepülésének, a közeli Szatmárcseke önkormányzatának küldöttsége – megkoszorúzták a templom külső falán lévő emléktáblát, majd elhelyezték Magyarország Beregszászi Konzulátusának koszorúját is.

Badó Zsolt