Felvilágosodás kori irodalmunk atyja

A XVIII. század derekán Magyarországon jóformán nem létezett irodalmi élet. Nem voltak irodalmi szalonok, írói, költői körök. Azután színre lépett egy középbirtokos nemesi családból származó irodalmár, aki – terveinek megnyert írótársaival együtt – literatúránk „fájába” beoltotta a felvilágosodás „oltványát”, s munkálkodása gyümölcseként megújult, megszerveződött és a nemzeti feltámadás szolgálatába állt irodalmunk. Ő volt Bessenyei György, felvilágosodásunk első korszakának vezéralakja, akinek lantja 205 évvel ezelőtt, 1811. február 24-én esett ki végleg testi erőtől elhagyott kezéből…

A majdani irodalmár Szabolcs vármegyében, Tiszabercelen, a különböző források szerint 1746-ban vagy 1747-ben látta meg a napvilágot. Édesapja, Bessenyei Zsigmond vármegyei táblabíróként dolgozott, édesanyja, Ilosvay Mária pedig a kis György mellett több gyermekkel is megajándékozta férjét. A kisfiú 1755-től 1760-ig a nagyhírű Sárospataki Református Kollégiumban tanult, ám annak befejezése előtt – máig ismeretlen okból – apja kivette a tanintézetből, és hazavitte. Egy évig házitanító foglalkozott vele, majd négy évet tétlenül töltött a szülői házban. Az 1765. év aztán véget vetett parlagon hevertetésének: Szabolcs vármegye ajánlására, két bátyja után ő is a magyar nemesi testőrség tagja lett, s felkerült a császárvárosba.

A nevezett fegyveres testületet Mária Terézia császárnő-királynő hozta létre magyar nemes ifjak számára, azzal a hátsó gondolattal, hogy elnémetesítse a fiatalokat – ám épp az ellenkező hatást érte el… Bessenyei, valamint a testőrségből kikerülő többi ún. testőríró ugyanis a nyugati, döntően franciás műveltségű Bécsben rádöbbent: a műveltség és benne az irodalom terén mennyire lemaradt hazájuk Európa fejlettebb részétől. Ennek felismerése azonban éppen, hogy felerősítette hazafias érzéseiket: előbb Bessenyeiben, majd társaiban is felébredt a vágy, hogy a nyugati műveltséget átvéve és továbbadva, felemeljék Magyarország kulturális színvonalát.

Bessenyei maga elé tűzte a felvilágosodás eszméivel áthatott új magyar irodalom megteremtését, terve számára pedig megnyerte bécsi és otthoni barátait. S míg 1765 és 1772 között még „csak” leveleivel buzdított literatúránk megújítására, 1772-től kezdődően szinte ontani kezdte magából költeményeit, röpiratait, drámáit.

1772-ben megjelentette a magyar irodalmi felvilágosodás kezdetének tartott Ágis tragédiája c. színművét. Az ókori, spártai környezetben játszódó drámában felveti a kérdést: a zsarnokság, vagy a természetjog (a természet örök rendjéből levezetett, a zsarnoki törvények fölött és azokkal szembenálló jogok és kötelességek) szerint kell-e berendezni a társadalmat.

Tragédiái mellett vígjátékot is írt, az igen sikeres A filozófust, melynek kissé élettelen főhősei mellett sikeresebben vannak megrajzolva a mellékszereplők, köztük Pontyi, a parlagi nemes, akitől ugyan távol állnak a nagy eszmék, józan esze azonban többet ér, mint a főszereplő filozófus, Párménió gyakran életidegen bölcselkedése…

Költeményei kora két jellegzetes verstípusának: a bölcselkedő, illetve a leíró verseknek a hagyományait követik. Az előbbiek sorába tartozik például az Estveli gondolat vagy A lélekrül c. költemény, leíró versei közül pedig kiemelkedik A Tiszának reggeli gyönyörűsége c. mű.

Fontosak röpiratai. Az 1778-ban született Magyarság és a következő esztendőben napvilágot látott Magyar néző kiemelt figyelmet szentel az anyanyelvnek és annak fejlesztésének. Bessenyei a felvilágosodás szellemében azt vallotta, hogy a közjó, a közboldogság elérésének az eszköze a tudomány. A tudományt pedig Magyarországon magyar nyelven kell terjeszteni, mert – mint helyesen megállapítja – „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem”. Egy magyar társaság iránt való jámbor szándék c. röpiratában pedig javaslatot tett a Magyar Tudományos Akadémia létrehozására, ez a terve azonban csak a reformkorban valósult meg.

Időközben, 1773-ban gárdahadnagyi rangban kilépett a magyar nemesi testőrségből, és a magyarországi protestánsok bécsi ügyvivője lett. Később azonban elvesztette a református szuperintendenciától kapott évjáradékát, így anyagi okokból, engedve Mária Terézia sürgetésének, áttért a római katolikus hitre (amit élete végéig bánt). A császárnőtől évjáradékot kapott, és kinevezték az udvari könyvtár tiszteletbeli őrévé. A Mária Terézia halála után trónra lépő II. József azonban megvonta tőle a kegydíjat, így hazaköltözött, s végül a Bihar vármegyei Pusztakovácsiban, ottani birtokán telepedett le.

Itt kibontakozott második alkotói korszakában megírta több mint 10 ezer soros tanítói költeményét, A természet világát. A Magyar Országnak törvényes állása c. munkája viszont a hazai közállapotok kritikája, melyben leszögezte, hogy az új idők új törvényeket tesznek szükségesekké. Kései pályája egyik legkiemelkedőbb alkotása pedig a Tariménes utazása c. állambölcseleti regény, melyben a címszereplő főhős mesterével együtt nekivág a nagyvilágnak, hogy választ kapjon a hit, a vallás, a világot igazgató egyetemes igazság kérdéseire.

Felvilágosodás kori irodalmunk megindítója 1811. február 24-én úszott át csendesen egy jobb világba..

Lajos Mihály