Újabb 60 napra eltiltották hivatala gyakorlásától a sepsiszentgyörgyi polgármestert

2016. április 20., 11:40 , 797. szám

Újabb hatvan napra felügyelet alá helyezte és eltiltotta hivatala gyakorlásától Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét a korrupcióellenes ügyészség (DNA) – közölte az Agerpres hírügynökséggel múlt pénteken Livia Saplacan, a vádhatóság szóvivője.

A szóvivő szerint Antal Árpád kérvényezte, hogy a tisztség gyakorlásától való eltiltást más kényszerintézkedéssel helyettesítsék: erről később dönt az esetben eljáró ügyész. Az újabb hatvan napos eltiltás április 18-án vette kezdetét.

A székelyföldi polgármestert azzal gyanúsítják, hogy az eredeti rendeltetéstől eltérő célra használta fel az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD) felvett hitelt, amelyet közpénzből kell visszafizetni. Az EBRD ugyanakkor az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a rendelkezésére álló információk alapján „nincs oka azt hinni, hogy az EBRD által (Sepsiszentgyörgynek) nyújtott hitelt nem rendeltetésszerűen használták fel”. Erre a DNA azzal reagált, hogy szerintük Antal Árpád nem a városnak hitelt nyújtó EBRD-t, hanem a hitelt garantáló román államot károsította meg.

Antal Árpád a bíróságon is fellebbezhet eltiltása ellen, amely – ha érvényben marad – megakadályozná azt, hogy újabb polgármesteri mandátumért induljon a június 5-i önkormányzati választásokon.

(MTI/Kárpátalja)