Gyulafehérváron exhumálták Márton Áron püspök földi maradványait

2016. szeptember 7., 09:57 , 817. szám

Exhumálták Márton Áron erdélyi római katolikus püspök földi maradványait múlt csütörtökön a gyulafehérvári püspöki székesegyház altemplomában – tájékoztatta az MTI-t Potyó Ferenc érseki helynök. Az exhumáló bizottság 17 tagját Jakubinyi György gyulafehérvári érsek kérte fel a feladatra.

Amint a helynök elmondta: a püspök maradványait tartalmazó fakoporsót kivették a kripta eddig elfalazott cellájából, és egy érckoporsóba helyezték. Hozzátette: a székesegyház déli mellékkápolnájába szarkofág alakú kőkoporsót készítenek, és ebbe kerül majd a püspök maradványait tartalmazó érckoporsó. Az érseki helynök szerint mindezzel azt szeretnék lehetővé tenni, hogy bárki leróhassa kegyeletét a boldog emlékezetű püspök előtt, és imádkozhasson a boldoggá, majd szentté avatásáért.

A gyulafehérvári római katolikus főegyházmegyét 1939 és 1980 között vezető Márton Áron püspök a XX. századi erdélyi magyar közélet egyik legkiemelkedőbb alakja volt. 1944-ben felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, amiért 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem intézet a Világ Igaza címet adományozta neki.

A kommunista hatalommal szemben is állást foglalt. 1949-ben letartóztatták, 1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd 1955-ben nemzetközi nyomásra szabadon bocsátották. 1956-tól 1967-ig nem hagyhatta el a gyulafehérvári püspökség épületét, de látogatókat fogadhatott. Püspöksége idején az erdélyi római katolikus egyház nem kötött konkordátumot a román kommunista állammal.

(MTI/Kárpátalja)