Van-e felmondási idő polgári jogi szerződés alapján végzett munka esetén?

2016. szeptember 7., 08:00 , 817. szám

„Szerződés alapján dolgoztam egy bankfiók számára. Mikor kaptam egy jó állásajánlatot, mindjárt igent mondtam rá. Az új munkahelyen azonnal fel kellett vennem a munkát, de a banknál azt követelték, hogy mielőtt távoznék, dolgozzam le a két hét felmondási időt, ellenkező esetben a bírósághoz fordulnak. Én ezt nem tettem meg, mivel úgy tudom, nincs joguk ilyet követelni, ha egyszer nem munkakönyvvel dolgoztam náluk. Mit mond erről a törvény?”

– A munkaadó a munkaszerződés mellett bizonyos munka elvégzésére (szolgáltatás nyújtására) kötött polgári jogi szerződés alapján is foglalkoztathat munkavállalókat. A munkaerő alkalmazásának ezt a módját a hagyományos, azaz a „munkakönyves” munkaszerződéssel ellentétben nem a Munkatörvénykönyv, hanem a Polgári törvénykönyv (Ptk.) szabályozza.

Polgári jogi szerződés alapján végzett munka esetén a munkaadó nem a munkavégzés folyamatáért, hanem a munka eredményéért fizet. Ezt az eredményt a munka elvégzése után határozzák meg, arról átadási-átvételi jegyzőkönyvet vesznek fel – ennek alapján történik azután a munkadíj folyósítása. A szerződés ily módon rendszerint nem is érinti a tulajdonképpeni munkavégzést.

Az egyik fő különbség a munka- és a polgári jogi szerződés között a szerződés tárgya. A munkaszerződés alapján dolgozó munkavállalónak nem egy bizonyos, egyszeri munkát kell elvégeznie, amellyel személy szerint őt bízták meg, hanem egy vagy több meghatározott szakmához köthető munkafolyamatot végez, esetleg bizonyos képzettséghez, jogosultsághoz kötött tisztséget tölt be, egy bizonyos funkciója van az adott vállalaton, intézményen, szervezeten belül. Egy meghatározott feladat elvégzésével a munkavállaló megbízatása nem ér véget, köteles elvégezni a munkaadó további feladatait, megbízásait is, a munkaszerződésében vállaltak szerint. A munkaszerződés tárgya valójában a munkavállaló folyamatos munkavégzése a termelés (hivatali, intézményi tevékenység) során. Ennek tudható be, hogy a Munkatörvénykönyv részletesen szabályozza a munkavállalásnak, a munkavégzésnek és a munkavégzés megszűnésének a különböző aspektusait.

Ezzel szemben a polgári jogi szerződéseket rendszerint egy konkrét, egyszeri feladat elvégzésére kötik, melynek célja egy bizonyos eredmény elérése, mely esetben a szerződés teljesítettnek minősül, és hatálya megszűnik. Ebből következik, hogy a polgári jogi szerződés felmondása esetén nem a Munkatörvénykönyv, hanem a Ptk. normái a mérvadóak.

Így a Ptk. 651. cikkelye értelmében:

1. a szerződés módosítása vagy felmondása csak a felek egyetértésével lehetséges, amennyiben a szerződés vagy a jogszabályok másként nem rendelkeznek;

2. a szerződés módosítható vagy megszüntethető a bíróság által a felek egyikének követelésére is, amennyiben a másik fél számottevően megsérti a megállapodást, valamint egyéb, a szerződés, illetve a törvények által rögzített esetekben (számottevő szerződésszegésnek minősül, ha az így okozott kár miatt a végeredmény jelentős mértékben elmarad, különbözik attól, amire a másik fél a szerződés megkötésekor számíthatott.);

3) a szerződés egyoldalú részbeni vagy teljes felmondása esetén, amennyiben ezt maga a szerződés vagy a jogszabályok lehetővé teszik, a szerződés értelemszerűen semmisnek vagy módosítottnak minősül.

A fentiekből kiindulva célszerű figyelmesen elolvasnia a bankfiókkal kötött szerződését, ezen belül is elsősorban azt a részt vagy fejezetet, amely a szerződés felmondását (hatályának megszűnését) szabályozza.

hk