2016 első félévének munkáját értékelte a Beregszászi Járási Tanács

2016. október 19., 09:30 , 823. szám

Október 13-án tartotta a Beregszászi Járási Tanács 6. ülésszakának második ülését, amelyen főleg a járás 2016. évi első félévi költségvetéséről tartott beszámolókat hagyták jóvá, de helyet kapott a következő, második félévre szánt programok elfogadása is.

Elsőként a Beregszászi Járási Rendőrség políciává való átszervezésének menetéről tartott beszámolót Kalitics Jevhen Mihajlovics, a Nemzeti Polícia Kárpátaljai Megyei Főosztálya Beregszászi Járási Hivatalának  megbízott vezetője. Ezt követően a Beregszászi Járási Állami Erdőgazdasági Vállalat megbízott vezetője, Bohdan Sajnoha tájékoztatta a tanácsot az elmúlt félév munkájáról. Az elhangzottak szerint az állami vállalat tevékenységéből befolyt adó több település költségvetéséhez járult hozzá jelentősen. Sajnoha a kérdésekre válaszolva elmondta, a vállalattól lehet az intézményeknek és személyeknek tűzifát igényelni.

Az ülésen Jevhen Durigyivka számolt be a járás útjainak állapotáról. A képviselők egyhangúlag elítélték, hogy több, a járásban található útszakasz még nincs felújítva és kijavítva, ezért felszólították a Beregszászi Járási Adminisztrációt, hogy mihamarabb kezdjék el és/vagy fejezzék be a kijelölt szakaszokon a javító munkálatokat. Ezzel kapcsolatban pozitívumként említették, hogy egyes községi tanácsok, mint a bátyúi, az asztélyi, a nagybégányi vagy a kaszonyi a saját költségvetésükből végeztek javító munkálatokat a települések mellékutcáin, valamint a megyei tanács KMKSZ-frakciójának köszönhetően sikerült felújítani a Papi–Hetyen útszakaszt is.

Az útszakaszproblémák korrigálásának megvitatása mellett a Tanács elfogadta a 2016–2017-es tanévre való felkészülésről Simon Gyöngyi, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal Oktatási, Ifjúsági és Sportosztályának vezetője által tartott beszámolót. A tanév tervezete magába foglalja a 2016-os év végéig felhasználásra kerülő 3 millió hrivnya állami oktatási szubvenciót is, amelyet a tervek szerint a járás nagyobb iskoláinak felújítására költenek majd.

A tervek mellett többek között befejező szakaszában jár a Muzsalyi Középiskola kazánházának rekonstrukciója, a Papi Általános Iskola fűtésrendszerének javítása és sporttermének padlójavítása, a Bátyúi Középiskola homlokzatának javítása és részleges ablakcseréje. A járási költségvetés és az oktatási szubvenció közös finanszírozásának köszönhetően 3 millió 360 ezer hrivnya értékben sikerült két iskolabuszt, valamint 6 település (Déda, Badaló, Szvoboda, Oroszi, Jánosi, Nagybereg) iskolájába egy-egy új kazánt beszerezni.

Az oktatásügy témájához köthetően a tanácsülés elfogadta a 2016–2020. évi járási Játszótér programot, amelynek keretében a tervek szerint a járási költségvetésből és más „nem tiltott forrásokból” játszótereket és sportpályákat alakítanának ki a járás településein és óvodáiban, ezzel kedvező feltételeket biztosítva a fiatalok egészségesebb életvitelének.

A tanácsülésen módosították a 2015–2017. évre szóló, Gondoskodás elnevezésű, a járás szociálisan védtelen rétegei (időskorúak, fogyatékosok) támogatását megcélzó programot. A módosítás értelmében a program végrehajtója ezentúl az ukrajnai Vöröskereszt Beregszászi Járási Szervezete lesz, de a finanszírozását továbbra is a járási költségvetésből biztosítják.

A napirendi pontok mellett a tanács elfogadta annak a beadványnak a módosítását is, amelynek értelmében a Beregszászi Járási Tanács levélben kérné dr. Brenzovics László és Viktor Baloga ukrajnai parlamenti képviselőket, hogy forduljanak az Ukrán Legfelső Tanácshoz azzal a kéréssel, hogy törvényi határozattal tiltsák meg a járásban található földeknek a járási tanács tudta és jóváhagyása nélkül történő eladását és bérbeadását. Amennyiben sikerülne elérni a levélben egybefoglaltakat, az gátat vethetne a sokszor a gazdákat földjükből kiforgató, egyébként illegális bérleti szerződések megkötésének.

A tanácsülésen Fodor Gyula, a járási tanács KMKSZ-frakciójának egyik képviselője felháborodásának adott hangot a Beregi Hírlapban megjelent egyik írással kapcsolatban, amely a muzsalyi aranybánya újraindításának állítólagos pozitívumait taglalja. Sin József járási tanácselnök egyetértve Fodor Gyulával úgy vélekedett, hogy a cikkben leírtak gyökeresen eltérnek a járási tanács, illetve a muzsalyi lakosok álláspontjától, mivel az aranybánya működése súlyosan szennyezheti mind a település, mind pedig a járás környezetét. A Beregszászi Járási Tanács turisztikai-rekreációs vidékként képzeli el a járást, nem pedig mindenféle környezetszennyező vállalkozás telephelyeként. Az ügy részletesebb megtárgyalását a következő tanácsülésre halasztották a képviselők. 

Sz.R.