Kárpátaljai fiatalok a kárpátaljai fiatalokért

Közgyűlést tartott a KMKSZ ISZ

2016. október 19., 09:32 , 823. szám

Október 15-én szervezte meg második közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) a Rákóczi-főiskola Esztergom termében.

A közgyűlést Kardos Albert, a KMKSZ ISZ ügyvezető alelnöke nyitotta meg, majd dr. Torzsa István beregszászi magyar konzul köszöntötte a fiatalokat. Elmondta, mindig örömmel jár olyan összejövetelekre, ahol fiatalok felelős döntéseket hozva próbálják irányítani sorsukat. 

„Önök, akik most itt vannak és a KMKSZ Ifjúsági Szervezetét alkotják, a jövő generációja – fogalmazott, majd hozzátette –: Akár tetszik, akár nem, eljön az az idő, amikor az én generációmnak át kell adni a stafétabotot, s ezt a botot csak akkor tudjuk átadni, ha vannak fiatalok, akik hajlandóak azt átvenni.” A konzul elmondta, hogy jóval nehezebb most fiatalnak lenni, mint „az ő idejében”, de a kihívásokban kell megtalálni azt, ami az egyéni boldogulásukat is biztosítja és lehetőséget ad arra, hogy a tudásukat kamatoztassák Kárpátalja és a lokális közösségek javára. Ez, mint fogalmazott, nem könnyű, de erőfeszítésekre és türelemre van szükség ahhoz, hogy amit a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség képvisel Kárpátalján, azt a fiatalok körében is képviselje a szervezet ifjúsági tagozata.

Az ungvári konzulátust Cseh Áron képviselte a közgyűlésen.

Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke éves beszámolójában elmondta, mikor két éve hozzáfogtak a szervezet felélesztéséhez, kétségeik voltak: az ország gazdasága romokban, a fiatalokat behívókkal üldözik, érdemes-e most újraalapítani egy ifjúsági szervezetet? Ahogy az elnök fogalmazott, igen, hiszen ezekben az időkben van a legnagyobb szükség arra, hogy valami összefogja és próbálja megőrizni a kárpátaljai magyar ifjúságot. „Nem az egyszerű és könnyű helyzetben kell magyarnak lenni és megmaradni, hanem a nehéz helyzetben kell kitartani, mint ahogy felmenőink is tették” – hangsúlyozta az elnök.

Reflektálva a konzul által elmondottakra, az ISZ elnöke elmondta, nem szabad elítélni azokat, akik elhagyják szülőföldjüket, inkább biztatni kell őket arra, hogy térjenek haza megszerzett tudásukkal. S addig, ameddig ők távol vannak, az itthon maradóknak kell kitartó munkával megteremteni azokat a körülményeket, ahová szívesen térnek majd vissza. „Ez a munka elkezdődött” – jelentette ki Dobsa István.

Az elnök éves beszámolójából megtudtuk, az ISZ már az év elején, januárban elkezdte munkáját. A magyarországi Fidelitas ifjúsági szervezettel közösen nemzetpolitikai szemináriumot tartottak Kárpátalján, ami egyben a „fináléja” volt annak a Fidelitas által tartott gyűjtésnek, amelynek keretében magyarországi fiatalok gyűjtöttek és adakoztak kárpátaljai nemzettestvéreik megsegítésére. A szemináriumon került szimbolikusan átadásra az a több mint kétmillió forint, amit a KMKSZ Jótékonysági Alapítvány segítségével egy pályázat formájában osztottak szét a pályázó magyar iskolák között.

Április 16-án került sor az ISZ csapatépítő tréningjére, amely egy közös kirándulás keretében próbálta elmélyíteni az elnökség és az alapszervezeti elnökök kapcsolatát. Júniusban került meghirdetésre az ISZ szociofotó-pályázata, amelyre a téma nehézségének ellenére is ismételten szép számmal érkeztek nagyon jó pályaművek.

Ezt követően augusztus 21-én került megrendezésre a már említett Ifjúsági Nap Péterfalván, amelyre az elnök elmondása szerint több mint ezer fiatal érkezett a vidékről. Mint az elnök elmondta, először ezt a rendezvényt is bizonytalanság övezte, de szépen kiforrta magát, és most már eltökélt céljuk, hogy egy kárpátaljai többnapos magyar fesztivállá fejlődjön, megcélozva a Kárpát-medencei szabadegyetem titulusát.

A beszámolóból kiderült, szeptember 30-án az ISZ delegációja Pécsett járt, és segédkezett az október 2-i népszavazás kampányhajrájában.

Dobsa István beszédében méltatta az alapszervezetek tevékenységét is. Hangsúlyozta, a ISZ szeretné, hogy a szervezet alulról szerveződjön, ami láthatólag nem szélmalomharc. Beszédéből kiderült, több alapszervezet szervez saját bálokat, sporteseményeket, jótékonysági rendezvényeket. Itt kiemelte a nevetleni alapszervezetet, melynek tagjai egy beteg kislány megsegítésére több mint 30 ezer hrivnyát gyűjtöttek össze. Dobsa István követendő példaként említette a mezővári alapszervezet által megrendezett I. Suba Sándor labdarúgó vándorkupát, de említésre kerül a karácsfalvai alapszervezet gyermeknapja és a badalói alapszervezetnek az új badalói óvoda megépítéséhez hozzájáruló tevékenysége is.

Az elnök beszámolójában még hangsúlyozta: az ISZ jó kapcsolatot ápol az anyaországi ifjúsági szervezetekkel, különösen a Fidelitasszal, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetséggel és a többi elszakított terület szervezeteivel is, mint a felvidéki Via Nova ICS vagy az erdélyi Minta. A szervezetek által rendezett eseményeken az elnök elmondása szerint az ISZ mindig képviselteti magát. Összegzésképpen Dobsa István úgy fogalmazott: „A szervezet szíve elkezdett dobogni, és ennek ti vagytok a főszereplői.” Beszámolójának végén abbeli reményének adott hangot, hogy az ifjúsági szervezet tovább gyarapodik majd a következő évben, valamint  felhívta a figyelmet arra, hogy az ISZ elnöksége továbbra is várja a kezdeményezéseket a különböző, a szervezet által kijelölt célok elérését szolgáló programok, elképzelések megvalósításának vonatkozásában.

Dobsa István elnököt Szaniszló Róbert, a KMKSZ ISZ kommunikációs titkárának beszámolója, majd Budaházi Mihály, az ellenőrző bizottság elnökének beszámolója követte. Az utóbbiból kiderült, az anyaszervezet és különböző pályázatok támogatásával végre beindult az ifjúsági szervezet irodája is Beregszászban. Az elnök beszédében felhívta a figyelmet az október 28–30. között megrendezésre kerülő éjszakai teremlabdarúgó kupára, amit a nemrég átadott karácsfalvai líceum sportkomplexumában tartanak majd.

A beszámolókat követően a közgyűlés nyílt szavazással választott tisztviselőket az év közben távozottak helyére.

R.Sz.