Felavatták a KMKSZ ungvári járási rendezvénytermét

2017. február 12., 14:34 , 840. szám
Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke

A magyar kormány támogatásából európai normáknak megfelelő rendezvényteremmel gazdagodott Csapon a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezete (KMKSZ UKSZ). A közel harminckétmillió forintos beruházás méltó bázisa lesz ezentúl az Ungvári járás 31 alapszervezetének, melyek együtt több mint 11 ezer tagot számlálnak. A február 11-én megtartott ünnepélyes átadóval egy hároméves álom beteljesedéséhez érkezett a kárpátaljai, ezen belül az Ung-vidéki magyarság.

Az átadóünnepség kezdetén Balogh Lívia, a KMKSZ UKSZ elnöke ünnepi beszédében visszaemlékezett a kezdetekre, amikor három évvel ezelőtt mertek nagyot álmodni, és 2014-ben egy árverésen szert tettek egy ingatlanra. Eleinte sok nehézségbe ütköztek a korrupt tisztségviselők miatt, az ingatlan ügyében pereskedniük kellett, majd az engedélyek beszerzése, a bontási és újjáépítési folyamatok során is sok akadályt kellett leküzdeniük. Az elnök asszony örömét és elégedettségét fejezte ki: „Három évvel ezelőtt álmodtam meg ezt a mai estét, és pont ilyennek képzeltem el. Remélem, hogy ezt az épületet meg tudjuk majd tölteni élettel, s biztos fellegvára lesz közösségeinknek.”

Ezt követően Hon Tibor, az építés vezetője jelképesen egy faragott kulcsot adott át az elnök asszonynak, jelezve, hogy immár a ház megtölthető élettel.

Dr. Keskeny Ernő, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott kijevi nagykövete elismerését fejezte ki a KMKSZ-nek a nagyszerű munkáért. Hangsúlyozta, hogy ez a házavatás is egy nagyon fontos példája az anyaországiak részéről a határon túli magyarok támogatásának. „A kárpátaljai magyaroknak úgy, mint a többi határon túli magyarnak, érezniük kell, hogy nemcsak erkölcsi, nemcsak alkotmányos alaptörvényi kötelezettségünk a határon túli magyarság támogatása, hanem valóban itt vagyunk akkor, amikor anyagilag is a magyarság mellé kell állni” – emelte ki a nagykövet. Ígéretet tett, hogy ez a jövőben sem fog másként történni, és Magyarország továbbra is támogatja a kárpátaljai magyarságot.

Keskeny Ernő beszámolt a nagykövetség Kijevben végzett munkájáról, a nyelvtörvénnyel kapcsolatos komoly küzdelmeikről. A nagykövet hangsúlyozta, hogy nem tudják elfogadni a szerzett jogok csorbítását, a kárpátaljai magyarság az elért vívmányaihoz ragaszkodik. A kisebbségekkel szemben tervezett intézkedések ellentmondanak több nemzetközi kötelezettségnek, de valamennyi európai uniós normának is. „Ha Ukrajna komolyan veszi, hogy az Európai Unió felé közeledik, akkor ezektől a nacionalista szándékoktól el kell állnia” – hangsúlyozta. Beszámolt arról is, hogy mit tesznek a kétoldalú kapcsolatok megerősítéséért és a kárpátaljai magyarságért. Elmondta, hogy az elmúlt két évben javultak a kapcsolatok, több olyan program valósult meg, amely előrelépést jelent a két ország viszonyában.

Dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztésének koordinációjáért felelős kormánybiztos ünnepi köszöntőjében kettős örömnek nevezte az avatóünnepséget. „Kettős öröm ez, egyrészt azért, mert ez a helyiség, ennek a szellemisége jelzi az Ungvári járás KMKSZ-szervezeteinek élni akarását, és az elfogyás által fenyegetett kárpátaljai magyarság reményét és élni akarását.” A kormánybiztos reményét fejezte ki, hogy mindenki számára, aki a házba betér majd, otthonná válik a helyiség, és reményt ad arra, hogy értelme van itt, Kárpátalján küzdeni azért, hogy megmaradjon a magyar szó. Hangsúlyozta, készek arra, hogy közösen építsék jövőnket itt, a Kárpát-medencében.

Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, ukrán parlamenti képviselő örömét fejezte ki, hogy eljöhetett ez a pillanat is, amikor átadhatják a rendezvénytermet. Óriási eredménynek nevezte, hogy az épületet méltó módon, szépen felépítették. „Ezek a helyszínek fontosak azért is, hogy össze tudjunk jönni, és mutassuk meg azt is, hogy mire képes a kárpátaljai magyarság.” Köszönetét fejezte ki Keskeny Ernő nagykövetnek, akivel együtt küzdenek Kijevben a szélsőséges törvények elfogadása ellen. Brenzovics hangsúlyozta, hogy nem szabad hagynunk magunkat megfélemlíteni, Magyarország erősödik, és ennek a fellendülésnek köszönhetően a kárpátaljai magyarság is meg tud oldani olyan dolgokat, amelyeket eddig nem sikerült. Köszönet illeti azokat a kárpátaljai aktív magyarokat, akik képesek arra, hogy a támogatásokat a közösség hasznára tudják fordítani – mondta el Brenzovics László.

Az újonnan átadott ház rendezvénytermének falán egy hungarikumkiállítás csodálható meg, mely állandó kiállításként fog funkcionálni a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület felajánlásából. Molnár Eleonóra, az egyesület elnöke fontos eseménynek nevezte, hogy a hungarikumokról készült fotókat egy állandó tárlat keretében ebben az épületben helyezhetik el. S a kiállítás mellé egy beregi szőttest is adományozott.

A köszöntéseket követően az Ung-vidéki katolikus és református esperesek kérték az Úr áldását az épületre. A rendezvény ünnepi részét a Csapi Nyugdíjasklub és a Harmónia énekegyüttes előadása nyitotta meg, majd az ünnepi beszédeket követően ismét a kultúráé lett a főszerep.

Az esemény sztárvendége volt Magyarország egyik kiemelkedő jazzformációja, amely már többször állt A Dal színpadán, és rendszeres fellépője az európai és nemzetközi jazzfesztiváloknak, rendezvényeknek. Micheller Myrtill és Pintér Tibor a Voice&Guitar jazzduó tagjai, akik első alkalommal jártak Kárpátalján. A művészek produkciójukban a jazzstanderdek, örökzöldek és popdalok jazzes feldolgozásait improvizatív virtuóz előadásukkal hozták közel a hallgatósághoz, ami páratlan zenei élményt jelentett minden jelenlévő számára. A közönség vastapssal díjazta a fergeteges produkciókat.

Az est további részében a magyar autentikus népzenéé lett a főszerep, melyet a Sodró együttes prezentált a Kárpát-medence népzenei és néptáncos örökségének gyöngyszemeiből. Őket Horváth Kandra Béla és Horváth Kandra István duója követte, akik az est könnyűzenei részét biztosították. A nívós kulturális program mellett különleges magyar ételekkel lepték meg a vendégeket.

Az ungvári járási magyarság aktív közössége immáron biztos otthonra talált a csapi rendezvényterem birtokba vétele által. Egy-egy ilyen esemény biztos megerősítés a helyi közösségek számára kultúrájának, nyelvének, nemzeti identitásának erősítésében és továbbörökítésében.

Az újonnan átadott rendezvényterem a Miniszterelnökség támogatásával valósulhatott meg.

Váradi Enikő