Nő a szeszes italok minimális fogyasztói ára

2017. május 3., 17:40 , 852. szám

A Gazdaságfejlesztési és Kereskedelmi Minisztérium nyilvánosságra hozta a miniszteri kabinet határozattervezetét, amely megállapítja egyes szeszes italok új nagy- és kiskereskedelmi árát – jelentette az UNN hírügynökség a tárca weboldala nyomán.

„Ismeretes, hogy az alkohol jelenleg érvényes minimális árait 2016 novemberében állapították meg. Ugyanakkor 2017-ben a szeszes italok túlnyomó többségének esetében (vodka, likőr, konyak, bor stb.) nőtt a jövedéki adó mértéke. Ennek következtében számos piaci szereplő kereste meg a Gazdaságfejlesztési Minisztériumot hangsúlyozva, hogy a hatályos minimális árak nem fedezik működési költségeiket. Így a szeszesital-gyártók szövetségének véleménye szerint csökken a legális gyártók versenyképessége, s nő a tisztességtelen gyártók részesedése” – olvasható a szaktárca közleményében.

A fogyasztóknak a hamis termékektől való megvédése, illetve az árnyékgazdaság piaci részesedésének csökkentése céljából a Gazdaságfejlesztési és Kereskedelmi Minisztérium javasolja a szeszes italok minimális fogyasztói árainak emelését. Így a vodka és a likőrök fogyasztói árát 7,64 hrivnyával (11,3%), a whisky, a rum és a gin árát 3,5 hrivnyával (4,6%), a konyakét (brandy-ét) 3,4 hrivnyával (6,1%), a szeszelt és pezsgő borokét, vermutokét 1,7 hrivnyával (1,8%) tervezik emelni. A kormány határozattervezetével részletesebben itt ismerkedhetnek meg.

(unn.com.ua/Kárpátalja)