Vasárnapi üzenet: 2017. október 22.

2017. október 22., 10:31 , 875. szám
Keresztyén Károly

„Ezután háború támadt a Mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, de nem tudott felülkerekedni; és azért többé nem volt maradása a Mennyben. És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.” (Jel 12,7–9)

János olyan eseményekről tájékoztat bennünket, amelyek arról a konfliktusról szóltak, amelyek megelőzték a történelmi kort. Egy központi jelentőségű csata bontakozik ki előttünk: „Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal.” Ő volt az, aki az angyalok világában volt, aki a mennyei világ seregei között foglalt helyet, és mégis Isten fölé akart kerülni, nagyobb lenni mindenkinél. Isten egyik főangyala és seregei szembeszálltak azzal, aki Isten ellenségeként lépett fel félelmetes erejével, majd legyőzték azt. Isten ellensége elvesztette az addigi helyzetét a Mennyben, elkezdődött és folytatódott is ellene a küzdelem a teremtés másik színterén, itt a Földön, ahol megszerezte és meg is akarta tartani hatalmát.

Isten királyi uralma és az Ő Krisztusának hatalma érvényes mindenütt, ahol az emberek Krisztus megváltó tette alapján benne hisznek, róla bizonyságot tesznek, és az életükben első helyen van az Úr és az Ő értékrendje. A Bárány áldozata, Krisztus keresztje tette lehetővé azt, hogy az ember hozzá megtérjen. A főellenség az, aki Isten ellen lázít, kegyetlen, ravasz, erős, mint a sárkány. Az ember a maga erejéből soha nem tudott volna a sárkány hatalmából megszabadulni. Jézus e fölött a kegyetlen és hatalmas ellenség fölött aratott diadalt.

Majd a Sátán a földre szállt le nagy haraggal, mint aki tudja, hogy kevés ideje van. Sokszor mondjuk, hogy a való világban nem mindig a jó győzedelmeskedik, az igazi élet teljesen más. De kedves testvérek, ebben a világban a jó már győzedelmeskedett! A Sátán sorsa meg van pecsételve, a Krisztus győzelme végérvényes, azonban amíg ez meg nem történik, végzi kíméletlen, istenellenes, ember­ellenes törekvéseit. Erejével szemben az ember tehetetlen, csak Krisztus hatalma jelent védelmet. A hit pajzsával oltható ki a gonosznak minden tüzes nyila.

Jaj a földnek és a tengernek Isten irgalma nélkül. Bizony jaj. A helyzet szomorú, de ma még nem megváltoztathatatlan. Éljünk a kegyelem lehetőségével, higgyünk Jézusnak, és a jajból öröm lehet. Ámen.

Keresztyén Károly
beosztott lelkész, Csonkapapi, Kispapi