Megalakult a Kárpátaljai Termelői és Értékesítési Szövetkezet

2017. december 8., 10:33 , 883. szám

Tizenegy kárpátaljai kisvállalkozó 35 millió forintos magyar állami támogatással megalapította a Kárpátaljai Termelői és Értékesítési Szövetkezetet (KTÉSZ) – jelentette be Virág László, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének szakmai konferenciáján, december 7-én a Rákóczi-főiskolán. A határon túli magyarlakta területeken elsőként Kárpátalján alakult ilyen szövetkezet, amelynek célja, hogy segítse a magyar vállalkozások termelői tevékenységét, és megszervezze a termékek belföldi és külföldi értékesítését, szeretnének végül egy egységes „Kárpátalja brendet” kialakítani.

A beregszászi főiskola Esztergom termében tartott Összefogás a kárpátaljai helyi kézművestermékek európai piacra jutásáért című szakmai konferencia keretében tartott sajtótájékoztatón Virág László kifejtette: a szövetkezetben a termelőeszközök az alapító és hozzájuk csatlakozó vállalkozók tulajdonában maradnak, a szövetkezet az értékesítésre jött létre. Magyarországon jelenleg kimagaslóan jó példák vannak a termelő- értékesítő szövetkezetekre, amelyek az értékesítés mellett nagy segítséget jelentenek a szükséges dolgok beszerzésében is, hisz egységesen tudnak fellépni és árajánlatokat kérni. A KTÉSZ tizenegy alapítója lefedi egész Kárpátalját, a megye minden részében lesz a szövetkezetnek egy-egy telephelye. Például Sárosorosziban, amely gyümölcstermesztő vidék, lekvárüzemet szeretnének létesíteni. Beregardóban lenne a szemestermény-termesztés központja, azon belül a pohánka (ukránul grecska) termesztéséé, ami iránt Magyarországon egyre nagyobb az érdeklődés. Beregardóban a Huszár család telephelyén üzembe állítanak majd egy pohánkatisztító és -csomagoló berendezést.

Dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a Kárpátaljai Termelői és Értékesítési Szövetkezet egy alulról jövő kezdeményezés, amely kiválóan kiegészíti a magyar kormányzat sikeres gazdaságfejlesztési programjait, kiemelten az Egán Ede-programot. A KTÉSZ elindulásához a kormánybiztosság biztosította az anyagi feltételeket, kíváncsian és érdeklődéssel várják, hogy milyen eredménnyel fog működni termelői és értékesítési vonalon. A tervek szerint az ukrán mellett a magyar piacon is megjelennek majd a jellegzetesen kárpátaljai termékek és megjelenhetne a „Kárpátalja brend” termékpaletta, ugyanúgy, ahogy a Székelyföldön előállított kézművestermékek Székely termék fantázianév alatt nagyon sikeresen jelen vannak a magyar piacon.

Bejelentették azt is, hogy a kárpátaljai magyar gazdák kukorica-vetőmaggal történő támogatásának mértéke 2018-ban a tízszeresére nő. Az idén 20 millió forintból 880 zsák kiváló minőségű vetőmagkukoricát osztottak szét a kárpátaljai gazdák között, amelynek köszönhetően 200-250 millió forint értékű termést takarítottak be a támogatott gazdák. Jövőre 8 000 zsák kukoricát osztanak majd szét. A megtermelt kukoricát fel szeretnék vásárolni a KTÉSZ-en keresztül, így biztosítva a gazdáknak és a KTÉSZ-nek bevételt.

Dr. Grezsa István elmondta még, hogy a Magyarország minden régiójára kiterjedő jégelhárítási rendszert szeretnék egész Kárpátaljára is kiterjeszteni, ennek a működtetése, karbantartása és őrzése kapcsán felmerült kérdésekre keresik a megoldási lehetőségeket. A vetőkukorica-támogatásban elsősorban a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének a tagsága részesül majd, amennyiben lesznek feleslegek, természetesen adnak majd másnak is.

Az Összefogás a kárpátaljai helyi kézművestermékek európai piacra jutásáért című konferencián Barkaszi Levente a kárpátaljai kézművestermékeket mutatta be előadásában, valamint a sajtkészítéssel foglalkozó saját vállalkozását. A Székelyudvarhelyről érkezett Orbán Árpád, a Székelygyümölcs Egyesület elnöke eddigi eredményeikről és sikereikről számolt be. Kelemen Róbert, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Cégénydányád polgármestere az általa vezetett településen megvalósított modellt mutatta be előadásában. Majd dr. Vajda Lajos, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat­egészségügyi Igazgatóságának igazgatója, megyei főállatorvos az Európai Unióba irányuló állati és növényi eredetű import termékekre vonatkozó szabályozást ismertette, amelyeket figyelembe kell venniük azoknak, akik Magyarországon szeretnék értékesíteni termékeiket.

 dózsa