Minden harmadik ukrán munkavállalót az árnyékgazdaságban foglalkoztatnak

2018. február 23., 21:32

Minden harmadik munkavállaló, avagy körülbelül ötmillió ukrán illegálisan dolgozik – jelentette ki Roman Cserneha, az Állami Munkaügyi Szolgálat vezetője pénteki sajtótájékoztatóján, amelyről az UNIAN hírügynökség számol be.

„Az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet – a szerk.) felmérte az árnyékgazdaság szintjét, és értékelésük szerint Ukrajnában a hivatalosan foglalkoztatott dolgozók számának körülbelül az 50%-át teszik ki az árnyékban foglalkoztatottak, márpedig nálunk 10-12 millió körül van a foglalkoztatottak száma. Vagyis körülbelül ötmilliónyian, avagy minden harmadik ember illegálisan dolgozik” – közölte Cserneha.

Hozzátette: aktív munka folyik a fekete foglalkoztatás ellen, s 2018-ban az általa vezetett szolgálat tevékenységének egyik prioritása a fekete foglalkoztatás szintjének csökkentése.

Az UNIAN emlékeztet, korábban Andrij Reva szociálpolitikai miniszter közölte, Ukrajnában 2017-ben 8%-kal, 4 millióról 3,7 millió főre csökkent az illegálisan dolgozók aránya.

(unian.ua/Kárpátalja)