Tudnivalók az e-bevallásról

2018. március 11., 18:19 , 894. szám
Balogh Oszkár

Ukrajnában a korrupció megelőzése céljából egyes köztisztviselők számára 2016 augusztusában bevezették a személyi jövedelembevallás elektronikus úton történő beadását. Korábban papírformában kellett ezt benyújtani, de az online rendszer révén mindenki számára hozzáférhetővé vált a köztisztviselők vagyonnyilatkozata. 2017-ben tízszer többen adták be, mint az első évben, azaz Ukrajna-szerte közel 1 millió ember. 2018. január 1-től elkezdődött a tavalyi évi személyi jövedelem elektronikus bevallásának az előkészítése és beküldése. Balogh Oszkárt, a KMKSZ gazdasági felelősét, könyvelőt kérdeztük a témában.

– Ki és meddig köteles beadni?

– Idén április 1-ig tart a harmadik e-bevallási hullám. A köztisztviselők, vagyis az államfő, az Elnöki Adminisztráció vezetősége, a Miniszteri Kabinet tagjai, a Legfelső Tanács képviselői, a különböző szintű – megyei, járási, városi, nagyközségi és községi – tanácsok képviselői, a polgármesterek, az önkormányzati szervek állami tisztviselői és vezető beosztásban dolgozó munkatársai kötelesek beadni a deklarációt.

Ezenkívül a magas rangú katonai vezetők, valamennyi bíróság bírája, a Nemzeti Korrupcióellenes Ügynökség, az Állami Adófelügyelőség, az SZBU és az ügyészség alegységeinek vezetői.

– Történt-e változás az idén?

– Idén első alkalommal kötelesek beadni a civil szervezetek, tudományos, oktatási és egészségügyi intézmények vezetői, azok a személyek, akik az állami szolgálatról, a helyi önkormányzati szerveknél való szolgálatról, a bíróságok felépítéséről és a bírák státuszáról szóló ukrajnai törvények értelmében létrehozott pályázati bizottságok tagjai, az állami szervek mellett létrehozott társadalmi ellenőrzési tanácsadó testület tagjai, akik részt vesznek a káderkérdésekben hozott döntések kidolgozásában. Úgyszintén kötelesek benyújtani azok a hivatalnokok (alegységek vezetői, részlegvezetők, könyvelők), akik olyan állami bankok, vállalatok, vagy szervezetek felügyeleti tanácsának összetételébe tartoznak, amelyek célja a jövedelemszerzés.

Közjegyzők, magánvállalatok vezetői, ügyvédek, tanárok, pedagógusok, orvosok, civil szervezetek vezetői továbbra sem adnak be e-deklarációt. Minden esetben a státuszt kell nézni.

– Milyen fajtái vannak?

– A törvény többféle deklarációt határoz meg: az éves (ezt minden évben április 1-ig kell benyújtani), elbocsátás előtti (ha az illető személy munkaviszonya megszűnik az állami vagy önkormányzati szervnél), elbocsátás utáni (az elbocsátás évét követő évben április 1-ig azok számára, akik tavaly hagyták ott munkahelyüket), az állás betöltése előtti a jelöltek számára.

Egy érdekesség, amiről talán kevesen tudnak, ha 50 minimálbért meghaladó összeggel változik az illető vagyoni helyzete (ingatlant ad el vagy vesz, stb.) akkor 10 napon belül köteles értesítést benyújtani a változásról.

– Mit kell tennie a deklaránsnak?

– Először is ellenőrizze le, hogy működik-e az e-mail-címe. Másodszor ellenőrizze az elektronikus aláírás érvényességét, amennyiben szükséges, újítsa meg, vagy ha első ízben nyújt be bevallást és nem rendelkezik ilyennel, akkor igényeljen. Szerezze be a különböző forrásokból származó jövedelmét igazoló okmányokat és ellenőrizze a tulajdonában lévő ingatlanok okiratait. Ugyanez vonatkozik a családtagokra is. Ezután regisztráljon a https://portal.nazk.gov.ua portálon és lépésről lépésre kövesse az utasításokat. Ha bármilyen kérdése merülne fel, az Ügynökség készített egy oktatófilmet, amely fejezetenként segít eligazodni a rendszerben.

– Elektronikus aláírás hol igényelhető?

– Vannak olyanok, akik hivatalból kapnak, mert bizonyos okmányokat elektronikusan kell aláírniuk. De ha egyébként nem használnak ilyet és korábban nem rendelkeztek elektronikus aláírással, akkor a legegyszerűbb a Privatbankban igényelni. A privat24-es szolgáltatáson keresztül ingyen, akár otthonról, kényelmesen igényelhető, nem kell hivatalba járni. De igényelhető a lakcím szerinti adóhivatalban vagy más, államilag erre feljogosított cégeknél is.

– Mire figyeljenek oda?

– Az elektronikus személyi jövedelembevallás nem keverendő össze az adóhivatal felé benyújtandó adóbevallással, amely akkor szükséges, ha az egyén nem csak a munkahelyén, hanem más forrásból is kapott juttatást és az adóköteles. Ebben az esetben május 1-ig kell adóbevallást leadni és augusztus 1-ig kell az esetlegesen felmerülő adót befizetni.

Az oktatási-nevelési támogatást annak ellenére, hogy a szülők bankszámlájára érkezik, a gyerekek kapják, vagyis az adózás szempontjából a gyerek nevére történik az adóhivatal felé az összeg bejelentése. Így nem kell azt a bevételekhez írni, de mint családtag által kapott jövedelmet fel kell tüntetni.

– Milyen büntetés vár azokra, akik nem időben adják be, vagy valótlan adatokat tüntetnek fel?

– Gyakorlatilag az számíthat ellenőrzésre, aki nem adja be határidőn belül. Ha az illető benyújtotta, csak akkor vizsgálódnak, ha konkrét gyanú merül fel vele szemben.

Ilyen esetben 138-344 ezer hrivnya összeghatárig adminisztratív felelősségre vonás jár a valótlan adatok feltüntetéséért. A büntetés 17 ezer - 42,5 ezer hrivnya. Indokolatlan késedelmi benyújtás esetén – 850-1700 hrivnya összegű bírság szabható ki.

Bűnvádi felelősségre vonást von maga után a valótlan adatok feltüntetése 344 ezer hrivnya fölötti összeg esetében a büntetőszankció 42,5 ezer - 51 ezer hrivnya, de lehet közmunka, vagy két évig terjedő szabadságvesztés, az adott beosztás betöltésére vonatkozó tilalom.

– Ha technikai problémák merülnek fel, mit tegyenek?

– Hívják az illetékes szolgálat +38(044)200-06-94 telefonszámát, vagy kérdésüket megfogalmazva, akár a hibajelentést ábrázoló képernyőt lefotózva (screen­shot) saját e-mail-címükről küldjék el a support@nazk.gov.ua e-mail-címre. Feltétlenül tüntessék fel a teljes nevüket és az azonosító adószámukat (identifikációs kód).

Rehó Viktória