8 település lakosai tüntettek Ungváron a kistérség létrehozásáért

2018. április 19., 20:56

Csütörtökön, április 19-én Ungváron a megyeháza előtt népes tüntetésre került sor. A Homoki, az Őrdarmai (Sztorozsnicja) és a Tarnóci Községi Tanácsokhoz tartozó 8 település mintegy 300 lakosa követelte a megye vezetésétől, hogy végre adják meg az engedélyt a Homoki Kistérség létrehozásához.

A falvak lakói még 2017 februárjában döntöttek úgy, hogy egyesülnek. Majd többször is – idén márciusban negyedszer – kérvényezték azt. Ám mostanáig nem kapták meg a megyei közigazgatási hivatal pozitív zárójelentését. Ezért tartottak ma tiltakozási akciót. Leginkább az dühíti az embereket, hogy a baranyaiak később kezdték el az egyesülési folyamatot, mégis sokkal előrébb tartanak: egy éve megkapták az engedélyt, tavaly októberben pedig megtartották az első választást a Baranyai Kistérségben.

Mivel Hennagyij Moszkal Kijevben tartózkodik, hosszú várakozás után Viktor Mikulin, a megyei állami közigazgatási hivatal megbízott elnöke ment ki a tüntetőkhöz. A vezető javasolta, hogy a kezdeményező csoport április 20-án találkozzon a megye vezetőivel, és vitassák meg a problémát. A szervezők átnyújtották követelésüket, melyben az áll, hogy 5 munkanapon belül várják a pozitív elbírálást.

(prozahid.com/RV)