A KMKSZ Elnökségének nyilatkozata

2018. május 2., 08:00 , 902. szám

A KMKSZ aggasztónak tartja az Ukrajna elnöke által sürgősségi eljárással beterjesztett állampolgársági törvénytervezetet, mely elfogadása esetén nemcsak a nemzeti kisebbségekhez tartozókat érintené hátrányosan, hanem több millió ukrán állampolgárt, akik az elmúlt évek kilátástalan helyzetéből menekülve külföldre kényszerültek. Meggyőződésünk, hogy az EU-s állampolgársággal is rendelkező ukrán állampolgárok nemhogy nem veszélyeztetik Ukrajnát, de komoly lehetőségeket jelentenek az európai struktúrák felé való közeledésben, az ország európai integrációjának megerősítésében. Bízunk benne, hogy a törvényalkotók ebben, az ország lakosságának jelentős részét érintő kérdésben a nép érdekeinek megfelelően döntenek majd, betartva az alkotmányos előírásokat is, melyek szerint Ukrajna állampolgára nem fosztható meg állampolgárságától.

Ungvár, 2018. április 30.